Edzőmeccset játszik a KTE a Honvéd ellen

A Budapest Honvéd a magyar labdarúgás egyik legnagyobb hagyományú klubja, 14-szer bajnok, 8-szor kupagyőztes volt a múltban a kispesti alakulat, mely számtalan nagy egyéniség nevével köthető össze hosszú évtizedekre visszamenőleg. A piros-feketék két évvel ezelőtt azonban kiestek az NB I-ből, így zsinórban harmadik idényükre készülnek már az NB II-ben, nem is annyira titkoltan a feljutás reményében.

A Honvéd hagyományosan építhet a fiatalokra, hiszen a Magyar Futball Akadémia régóta kiemelt utánpótlás bázisnak számít, soraik közt most is rengeteg olyan játékos van, akiket az utánpótlásból építettek be. Keretükben emellett rutinos, akár válogatott múlttal is rendelkező játékosok is szerepelnek, elég csak Hangya Szilveszter vagy éppen Branko Pauljevic nevét megemlíteni, de régi ismerős lehet számunkra Tomás Tujvel is, aki a 2014/2015-ös idényben a KTE-t erősítette még az NB I-ben.
A kispestiek eddig két edzőmeccset játszottak, a Tiszakécskét 3-0-ra győzték le első nekifutásra, majd az izraeli Maccabi Haifától kapott ki 1-0-ra Feczkó Tamás csapata. Mint ismert, a KTE szerdán a Kozármisleny 3-2-es legyőzésével kezdte a nyári edzőmeccsek sorát.