Egyéves gyermekeket köszöntöttek a közösségi házban

Minden évben megható kis ünnepség keretében köszöntik azokat a kisgyermekeket, akik az elmúlt egy év során születtek és a Hunyadivárosban élnek. A városrészi hétvégi programsorozat keretében a közösségi házba hívtak meg mintegy 48 családot. Pászti András önkormányzati képviselő elmondta, hogy ennyi ajándékcsomagot készítettek elő, hogy üdvözöljék a legkisebbeket.
Mint fogalmazott, voltak olyan évek, igaz korábban, amikor száz feletti babát láttak vendégül a szülőkkel együtt, most azonban kevesebb mint félszázat. A játék teknős mellett Kecskemét címerével ellátott csomag is járt a vendégeknek. A csomag összeállításában vállalkozók, és a helyi gyógyszertár is besegítettek. Pászti András üdvözlő beszéde és Varga Katica énekes műsora után kapták meg a családok az ajándékokat. A képviselő segítségére voltak Cseh Tamás, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője, illetve a városrészi egyesület aktivistái.

