Egy újabb, „hírös” lokálpatrióta cég támogatja a kecskeméti sportot

Az immár több, mint negyedszázada működő, közel 50 főnek munkát adó kecskeméti székhelyű családi vállalkozás ügyvezetője, ifjabb Bene Zoltán elmondta, hogy nagy örömmel kapcsolódnak be a helyi úszó élet támogatásába, mivel fontosnak érzik ennek a rendkívül nagy hagyományokkal rendelkező sportágnak a szerepét a fiatalok egészségtudatos nevelésében. A versenyszerű úszás neve a megyeszékhelyen pedig egyet jelent a BÁCSVÍZ KVSC-vel, emelte ki az ügyvezető.
Az Egyesület elnöke, Temesvári Péter hangsúlyozta, hogy egy jól működő, erős gazdasággal rendelkező városban kiemelten fontos, hogy a helyi kis- és középvállalkozások is – lehetőségeikhez mérten – szerepet vállaljanak a kultúra és a sport támogatásában, erősítve a helyi kohéziót, a fiatalok megtartását. Emlékeztetett arra, hogy egyik fő célkitűzése, hogy a BÁCSVÍZ KVSC-n keresztül is elősegítse a lokálpatrióta szemlélet erősítését a város sport életében. Ehhez pedig szükség van az olyan partnerekre, mint a Hírös Mester Kft., akik tudnak és tenni is akarnak Kecskemét fejlődéséért.