Egyelőre minden marad a régiben a kecskeméti társasházak közterület-fenntartási feladatait illetően

A csütörtöki közgyűlést megelőzően, a június 26-i közgyűlés egyik napirendi pontja az építésügyi jogszabályok változásának következményeként július 1-től bevezetésre kerülő társasházakra vonatkozó közterületek fenntartását, gondozását és tisztántartását befolyásoló módosításokról szólt. A településrendezési és építési követelmények alapszabályzatáról szóló kormányrendelet egyes részeinek gyakorlati alkalmazása és értelmezése kapcsán azonban több kérdés is felmerült, melyek tisztázásához dr. Fekete Gábor alpolgármester megkereste az Építési és Közlekedési Minisztériumot.
Tehát addig marad minden a régiben – hangsúlyozta az alpolgármester az október 2-i közgyűlésen. A kapott minisztériumi útmutatásból kiderült az is, hogy a "zöldsáv" fogalma alatt az utak melletti, hosszanti sávban elhelyezkedő zöldfelületeket kell érteni, így ez is pontosításra került.
Az alpolgármester a minisztériummal történt egyeztetés mellett a nyár folyamán fórumot szervezett a társasházi közös képviselők, a Városüzemeltetési Nonprofit Kft. és az önkormányzat között, melyen részt vett dr. Gajdácsi Zoltán, a Polgármesteri Hivatal Mérnöki Irodájának vezetője, valamint a hivatal jogi osztályának munkatársai is. A nyáron zajló egyeztetések célja szintén a kérdések tisztázása, az érdekek egyeztetése és a közös nevező megtalálása volt.
