Egyeztetett a Honvédkórház és a megyei kórház a járóbeteg-szakellátás átszervezéséről

Ahogyan korábban írtuk, a Belügyminisztérium kezdeményezésére a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, vagyis a Honvédkórház közfinanszírozott egészségügyi ellátása átkerült a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházhoz. Az intézmény közleménye szerint az eddigi területi ellátási kötelezettsége alá eső civil lakosságnak, vagyis a Széchenyiváros lakóinak januártól előjegyzésre kizárólag a kórházban van lehetősége.
Kerestük a Honvédkórházat az átszervezéssel kapcsolatban. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy mikor és milyen szakellátások szűntek meg pontosan intézményükben, és hogy milyen szakrendelések kerültek át a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházhoz. Tudakozódtuk aziránt is, korábban havi szinten hány beteget láttak el. Megkérdeztük, végeznek-e jelenleg szakrendeléseket, és ha igen, hogyan lehet bejutni ezekre.
Pénteken délután érkezett válasz HM Miniszteri Kabinet Sajtó Osztályától, amiben azt írják folyamatosan működnek szakellátásaik. Egyelőre a szakrendelők még eleget tesznek a területi ellátási kötelezettségeiknek is.
AZ OKFŐ határozatáig a szakrendelők a civil lakosságnak is biztosítanak ellátást
A kórház is kiadott egy tájékoztatást Facebook oldalán az átszervezéssel kapcsolatban.
Eszerint a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház folyamatosan dolgozik azon, hogy a járóbeteg-szakellátás a megváltozott körülmények között is zavartalanul működjön, és a betegek számára a lehető legjobb ellátást biztosítsa. Az átállás minél zavartalanabb megszervezése érdekében az MH Egészségügyi Központ kecskeméti telephelyével is egyeztettek az összehangolt működés érdekében.
Mint írják, együttműködésük keretében a szakrendelések átszervezése folyamatban. A cél, hogy a járóbeteg-szakellátások elérhetősége biztosított legyen minden páciens számára, a betegutak átláthatóbbá váljanak, és az ellátás színvonala tovább emelkedjen.
A megnövekedett betegforgalomhoz alkalmazkodva bővítették egyes szakrendeléseik kapacitását, és folyamatosan dolgoznak az erőforrások – humán és technikai oldalon egyaránt – biztosításán.
Az önkormányzat támogatásával és a rendelkezésre álló szakmai erőforrások bevonásával azon dolgoznak, hogy a járóbeteg-ellátás még gördülékenyebben működjön, a várakozási idők csökkenjenek, és a szakellátások minden páciens számára elérhetők maradjanak.
– Célunk, hogy mind a város, mind a vármegye lakosai összehangolt, betegközpontú és hatékony, magas színvonalú egészségügyi szolgáltatásban részesüljenek – írják a közleményben. A szakrendeléseket érintő változásokról folyamatosan tájékoztatják a lakosságot.
A 29-es körzetben nem okozott gondot az átszervezés
Dr. Szabó István idén január 1-je óta látja el a 29-es körzet háziorvosi feladatait. Korábban helyettesítőként gyógyította a Széchenyiváros betegeit. Ő úgy látja, túl van dimenzionálva a probléma, az ő körzetében nem okozott gondot az átszervezés.
– Korábban a Honvédkórházba küldtem szakrendelésekre a pácienseket, csak azokra a vizsgálatokra utaltam őket a kórházba, amelyek ott nem működtek. Tavaly ősszel kaptuk a tájékoztatást, hogy 2025-ben már csak a katonák és családtagjaik lesznek jogosultak erre. Mindenki mást a kórházba kell küldenünk. Január óta nem tapasztaltam, hogy ez gondot jelentett volna. Pácienseim nem jelezték, hogy tovább tartott volna bejutni a szakrendelésekre, mint korábban a Honvédkórházba. Ahol persze hosszabb a várólista, ott itt is ki kell várni. De nem látom, hogy összedőlt volna a rendszer. A szokásos panaszok persze eljutnak hozzám az egészségüggyel kapcsolatban, de tömeges reklamáció vagy elégedetlenség az én körzetemben nem jelentkezett az új rendszerrel kapcsolatban – nyilatkozta nekünk dr. Szabó István.
A szakrendelések, gondozók és diagnosztikai vizsgálatok pontos listája és elérhetőségei az intézmény honlapján elérhetők: www.kmk.hu/betegellatas/jarobeteg-ellatas .
Call-Centerük telefonszáma: 06/76/519-888
Időpontot online is lehet foglalni az EgészségAblak applikáción és az ingyenesen hívható 1812 központi egészségvonal telefonszámon is.
Az időpontfoglaláshoz kérheti háziorvosa, szakorvosa segítségét is.