Egymásba rohant két autó Kecskemét közelében

KÖZLEMÉNY
2025. 04. 19., 13:43
Egymásba rohant két autó ma déltájban a Ladánybenei úton, a 67-es kilométernél. A baleset következtében két sérültet vittek kórházba.
Fotó: Donka Ferenc
A galéria 24 képet tartalmaz

Információnk szerint Méntelek felől haladt a kék színű autó, amikor a szemből érkező szürke kocsi balra nagy ívben elé hajtott, -hogy háza elé bekanyarodjon-, ekkor ütköztek össze. Az ütközéstől a kék színű vétlen autó egy fának is neki csapódott, benne csak egy férfi ült, ő nem sérült meg. A szürke jármű az út közepén állt meg, benne három személlyel, a kocsit vezető férfit a kecskeméti tűzoltók segítettek a mentőszolgálat munkatársainak kiemelni, majd kórházba szállították.

A kék autó vezetője elmondta, hogy ő nem sérült meg, de az ütközéstől egy fának csapódott, és kocsija totálkárosra tört. A balesetet okozó autósnak pedig utasaival együtt már csak mintegy 10 métert kellett volna megtennie, hogy a háza előtti bejáróra érjen.

A tűzoltók áramtalanították a járműveket és a szürke autónál megszüntették a forgalmi akadályt. A baleset miatt egy időre teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.