Elballagtak a Bányai Júlia Gimnázium végzősei

2026. 04. 30., 18:20
Ma (csütörtök) 11-kor elballagott a két végzős osztály a Bányai Júlia Gimnáziumban. Az 56 érettségi álló fiatalnak dr. Lukács Lajos igazgató azt mondta, hogy valamennyien jogilag is felnőtté váltak, eddig főként mások döntöttek a sorsukról, de most maguk fognak, sőt beleszólhatnak az ország jövőjébe is. Az ünnepségen ezúttal két végzős is megkapta az iskola legnagyobb elismerését a Bányai Júlia-díjat.

Több kecskeméti középiskolában, így a Bányai Júlia Gimnáziumban is ma elballagott a végzős évfolyam. A két osztály diákjai 8 évig tanultak az intézmény falai között olykor nehéz körülmények között. Lukács Luca társai nevében foglalta össze a mögöttük hagyott időszakot, amelyben volt COVID miatti online oktatás, később pedig az iskola felújítása zajlott oktatási időszakban is. De, mint a 12. b-s diák hangsúlyozta az itt töltött évekhez hozzátartoztak az erdélyi, ausztriai, franciaországi és lengyelországi utazások is, valamint a sok-sok itt szövődött barátság.

Dr. Lukács Lajos igazgató köszöntőjében arról beszélt, hogy az oktatási rendszerben éretté vált végzősök, jogilag is felnőtté váltak. Eddig gyakran mások döntöttek a sorsukról, mostantól viszont maguk döntenek az életükről. Sőt választójoguk révén az ország sorsáról is.  

A ballagási ünnepség keretében adták át a végzős évfolyamok legjobbjainak járó elismeréseket. Az iskola legnagyobb az 1998/99-es tanévben, az intézmény fennállásának 50. évfordulója alkalmából alapított Bányai Júlia-díjat idén két diák is kiérdemelte a pedagógusok döntése alapján: Tóth Hanga Katalin 12.A, valamint Gyenes Károly 12.B osztályos tanuló.