Elfogták az érettségi után bulizó fiatalok kecskeméti zsarolóit

KÖZLEMÉNY
2023. 06. 23., 13:22
A kecskeméti rendőrök két férfit vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint veréssel fenyegettek meg fiatalokat, de némi készpénz átadása után elálltak a szándékuktól.

Sikeresen érettségizett fiatalokból álló társaság bulizott 2023. június 21-én este egy megyeszékhelyi szórakozóhelyen. Éjfél után már csak három fiú folytatta az ünneplést, hozzájuk csatlakozott egy lány is, és sétálni indultak a belvárosba.

Ennek során akadtak össze két idősebb férfivel, akik először szóba elegyedtek velük. A fiatalok nem voltak ismerkedős kedvükben, ezért idegen nyelveken kezdtek egymással beszélgetni. Az idegenek látszólag otthagyták őket, azonban később ismét találkoztak, és egyikük szó nélkül kikapott egy doboz sört a későbbi sértett zsebéből. A 18 éves fiú jobbnak látta, ha ezt nem teszi szóvá, végül az ismeretlen még 350 forintot is adott neki.

Ám ezzel a történet nem ért véget. Az érettségit ünneplők hazaindultak, a két férfi pedig követte őket, majd egyikük belekötött a tiszaugi fiúba, és rövid szóváltást követően arcon ütötte. Később verést helyezett kilátásba, de elmondta, hogy ettől némi pénz hatására hajlandó eltekinteni. A baráti társaság egyik tagja jobbnak látta, ha egy bankautomatából némi pénzt vesz ki, amit át is adott a verekedő férfi társának.

Közben a megpofozott fiúnak titokban sikerült felhívnia a rendőrséget, a járőrök pedig perceken belül a segítségükre siettek és elfogták a zsarolókat.

A 28 éves kecskeméti lakost zsarolással és garázdasággal gyanúsítják. Ő egy lopást is elkövetett korábban a nyomozók szerint: május végén betörte egy autó szélvédőjét egy kővel, és az utastérből táskát, projektort vitt el.

Társát – egy 25 éves sükösdi férfit – a zsarolásban való részvétel miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai mindkettejüket őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.