Elhajtott a baleset helyszínéről a rendőrök elől menekülő embercsempész

KÖZLEMÉNY
2023. 08. 16., 08:23
A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített embercsempészés bűntette és cserbenhagyás vétsége miatt vádat emelt egy moldáv férfival szemben, aki a rendőrök elől menekülése során balesetet okozott, majd annak helyszínéről megállás nélkül elhajtott. A balesetben senki nem sérült meg.

A vádirat szerint a moldáv állampolgárságú férfi – az ügy vádlottja – 2022. július 25. napján a délutáni órákban a szerb-magyar államhatár közelében 5 fő, Magyarországra illegálisan belépő afgán állampolgárt vett fel az általa vezetett gépjárműbe azért, hogy őket Magyarország területén átszállítsa. A férfi a szállítás sikeres végrehajtásáért megbízójától 500 Eurot kapott volna.

A férfi az 55-ös számú főúton Baja irányába haladt, amikor a rendőrök először meg akarták állítani. A vádlott azonban a rendőri megkülönböztető jelzést figyelmen kívül hagyta és nagy sebességgel tovább hajtott. Ezt követően Baján a rendőrök ismét megpróbálták feltartóztatni a vádlottat, aki azonban ismét továbbhajtott. A menekülő férfi egy gyér forgalmú utcán az előtte haladó, a balra kanyarodását éppen megkezdő autót nagy sebességgel balról előzni kezdett. Az előzés során balra kanyarodó autó bal eleje a vádlott gépjárművének ütközött.

Az elkövető a baleset bekövetkezését észlelte, azonban a helyszínről megállás nélkül elhajtott és nem győződött meg arról, hogy a baleset során valaki megsérült-e. A baleset következtében személyi sérülés nem történt. Az ütközéskor az elkövető által vezetett gépjármű jobb hátsó kereke defektet kapott. Emiatt a vádlott a már vezethetetlen autóval Baja környékén egy szántóföldre hajtott, ott kiugrott a kocsiból és megpróbált elfutni, de az őt kitartóan üldöző rendőrök elfogták és őrizetbe vették.

Az ügyészség a férfit vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével és cserbenhagyás vétségével vádolja és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és kiutasítás kiszabását indítványozza. A férfi bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

A csatolt, a rendőrség által a szemlék során készített, fotókon az embercsempészéshez használt gépjármű és a balesettel érintett másik gépjármű sérülései láthatók.

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség