Elhunyt Kégel Tamás

2024. 10. 05., 18:39
Október 4-én elhunyt Kégel Tamás, Kecskemét sportéletének egyik legnagyobb alakja.

1938. augusztus 3-án született Budapesten, középiskolai éveit Esztergomban töltötte, ahol kialakult benne a kosárlabda iránti szenvedély, amely egész életét végigkísérte.

1975-ben érkezett Kecskemétre, ahol testnevelő tanárként kezdett el dolgozni, majd a Kecskeméti Főiskola Testnevelési és Sport Intézetének igazgatójaként szolgált nyugdíjazásáig.

1975 és 1981 között a kecskeméti élvonalbeli kosárlabdacsapat vezetőedzőjeként kiemelkedő eredményeket ért el, jelentősen hozzájárulva a város jóhírének öregbítéséhez.

Szigorú, következetes és elhivatott pedagógusként tisztelték diákjai, sportolói és kollégái egyaránt. Hatalmas szerepe volt Kecskemét és az egyetem sportéletének fellendítésében, munkáját számos kitüntetéssel ismerték el.

Kégel Tamás nemcsak a felnőtt csapatokat vezette sikerre, hanem az utánpótlás-nevelésben is fontos szerepet játszott. A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia fiú szakágának vezetőjeként különösen nagy hatást gyakorolt a fiatal generációkra.

Elkötelezettsége és hivatása iránti szenvedélye soha nem halványult; minden Kecskeméten megrendezett mérkőzésen jelen volt, támogatta kollégáit és segítette a fiatalok fejlődését.

Távozása óriási veszteség Kecskemét, a magyar kosárlabda számára.

Példamutató életútja és elkötelezettsége örökre emlékezetünkben marad.

-olvasható a Kecskeméti TE Kosárlabda Club oldalán.