Elindította 23. tanévét a TST Dance Stúdio

2026. 09. 04., 21:31
Ma kora este elindított 23. tanévét a TST Dance Stúdió. A rendezvény egyben toborzás is volt, amelynek keretében bemutatkoztak a TST csoportjai is.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 37 képet tartalmaz

Pénteken tartotta hagyományos, toborzással egybekötött tanévnyitóját a TST Dance Studio. Az előző tanévben már elfoglalt, de az elmúlt hónapokban megszépített Kossuth tér 6-7. szám alatt várták főleg az új érdeklődőket.Az új hely egyik újdonsága, hogy már minden kupa és siker látható a tánciskola dicsőségfalán.

Az évadnyitó rendezvény közös bemelegítéssel kezdődött, majd egymás után mutatkoztak be a stúdió legjobbjai. A TST Dance Studio mintegy 120 fővel kezdte meg az idei tanévet, de a toborzás révén 50-60 fős utánpótlásra is számítanak egészen 4 éves kortól. Mint a Váczi Nikolett alapító, alapítványi és egyesületi elnök a Kecskeméti Médiacentrumnak elmondta az utóbbi években növekszik a break táncos fiúk száma, de megtudtuk azt is, hogy a TST táncosai idén is több hazai és nemzetközi versenyen szeretnének elindulni, sőt egy év kihagyás után elindulnak a VB selejtezőkön is.