Elindult a Kecskeméti Médiacentrum hatodik tablóversenye!

Immár hagyomány, hogy nyár elején az érettségik és a tanév végének közeledtével felkerülnek a Hírös.hu oldalra Kecskemét végzőseinek tablói. A Kecskeméti Médiacentrum nagy sikerű tablóversenyének célja évről-évre ugyanaz: szeretnénk hozzájárulni a város fiatal büszkeségeinek, osztályközösségeinek bemutatkozásához, és egy izgalmas játékra hívni az idén érettségizőket.
A szavazatokat június 19-e, csütörtök éjfélig várjuk! Addig is hajrá diákok, családok, barátok ismerősök és szimpatizánsok: Szavazásra fel! Regisztráljatok, és szavazzatok a végzősök tablóra!
A győztes osztályokra ezúttal is értékes nyeremények várnak, melyek segítenek abban, hogy a fiatalok még egy utolsó nagy, közös buliban vehessenek részt.
A szavazás ikonja az iskola neve mellett látható. Egy tablóra kétóránként lehet szavazni. Ha egyszer megtörtént a szavazás, újra csak két óra múlva lehet szavazatot leadni. A szavazás ikonja ezt jelzi is. Egymás után több tablóra is szavazhatsz, de az újraszavazásra mindenütt ki kell várni a két órát!
A versenyhez – ahogy már megszokhatták a kecskemétiek – főtéri kiállítás is társul. A tárlat azt szimbolizálja, hogy Kecskemét büszke a fiataljaira. Bármilyen messze is kerülnek majd, a város mindig hazavárja őket.