Elkészült az OTP Bank Liga sorsolása

KÖZLEMÉNY
2023. 06. 23., 06:26
Csütörtökön az MLSZ székházában a versenybizottság és a csapatok közreműködésével elkészült az OTP Bank Liga 2023/2024-es idényének sorsolása.

Az NB I. július 28-án (pénteken) rajtol el, s mivel ebben az évben világbajnokság sem lesz rendhagyó módon novemberben, december közepéig tart. Az első fordulóban rögtön egy rangadóra kerülhet sor, hiszen a bajnok Ferencváros vendégeként léphetünk pályára. A folytatásban két hazai meccs jön a Kisvárda és a Fehérvár ellen, majd idegenben az MTK, ismét otthon a Puskás Akadémia ellen zárul a nyár. Szeptember elején Debrecenben lépünk aztán pályára, majd válogatott szünet következik.

A pontos napok és kezdési időpontokról a televízióval egyeztetve július közepéig születhet döntés, amit természetesen a nemzetközi kupában érdekelt csapatok programja is befolyásolhat majd, illetve sor kerülhet adott esetben halasztásokra is. Ennek megfelelően egyelőre az adott fordulók szombati napjait jelöltük egyelőre feltételes módban.

Bajnoki menetrend az első válogatott szünetig:

07.29.: FTC – KTE

08.05.: KTE – Kisvárda

08.12.: KTE – Fehérvár FC

08.19.: MTK – KTE

08.26.: KTE – Puskás AFC

09.02.: DVSC – KTE

Szerző: KTE/kecskemetite.hu