Elkezdődött a VII. Gyergyó-Hétvége

A Matóka Zenekar interaktív gyermekműsorával kezdődött ma a VII. Gyergyó-Hétvége a Népi Iparművészeti Gyűjteményben. A gyerekek önfeledten táncoltak, szórakoztak a játékos előadás alatt. Majd megnézhették Vitéz László és a csodamalom című Szabados Zoltán bábművész előadását.
Vadas László és párja, Csüllög Edina egy kutatómunka kapcsán szeretett bele a gyergyói kultúrába, ezért lett a missziójuk a gyergyói hagyományok generációkon átívelő továbbörökítése, és minél szélesebb körben való megismertetése. A délután folyamán fellépett a Kecskemét Táncegyüttes, a Kunság Táncegyüttes, a Hírös Néptánc Tanoda, a Kodály Iskola néptánc tagozata, a Lakiteleki Ifjúsági Táncegyüttes is a Népi Iparművészeti Gyűjtemény udvarán.

A VII. Gyergyó-Hétvégén a kecskeméti programokkal párhuzamosan Lakiteleken is folyamatosan zajlanak az események. Szombaton Kecskeméten a 4S Street Együttes Közönségtalálkozójával és az Ötödik Évszak Zenekar Koncertjével várják a látogatókat.