Elköszönt a Műkertváros gyermekorvosa
Dr. Domokos Jusztina több mint 62 évig gyógyította a kis betegeket körzetében és azon túl
Megható pillanatokból nem volt hiány ma délelőtt a műkertvárosi gyermekorvosi rendelőben. Több mint 62 év után ma dr. Domokos Jusztina gyermekorvos rendelése megszűnt a városrész és sok körzeten kívüli család bánatára. A doktornő utolsó kis betegét, a torokfájással érkező Elenát és édesanyját is ugyanolyan szeretettel és türelemmel fogadta, mint első pácienseit.
A nagybetűs Doktornőt a rendelőben és a váróteremben is meglepték a körzet hálás lakói, volt és jelenlegi munkatársai, kollégái. Kecskemét és Szemereyné Pataki Klaudia polgármester nevében Lévai Jánosné, a városrész önkormányzati képviselője köszönte meg az évtizedes munkát, kiemelve, hogy Domokos Jusztina nem foglalkozást, hanem hivatást választott, amelyhez sok kedves emlék és lelkiismeretes gyógyító munka társult.
Dr. Domokos Jusztina elárulta: 1998-as nyugdíjba vonulása óta területi ellátási kötelezettség nélkül dolgozott, tehát bárkinek segített, aki felkereste. Harmadik generációs orvos a családban, emellett két lánya is orvos, valamint négy unokája közül egy is ezt a hivatást választotta, igaz, más szakterületeken.
A doktornővel az utolsó rendelési napon készült hosszabb interjút holnapi Kiemelő magazinunkban láthatják.