Ellopták a transzformátort, tévesen működött a vasúti jelző
KÖZLEMÉNY
A vád szerint a 15 éves fiatal és felnőttkorú társa tavaly július 23-án, este, Kecskeméten, a vasúti biztosító berendezésből elloptak két transzformátort úgy, hogy azzal együtt a csavarokat is kitépték, illetve levágták. Cselekményük közben tetten érték őket. A tolvajok menekülés során eldobták a transzformátorokat, ám azok olyan mértékben megrongálódtak, hogy nem lehetett újra üzembe helyezni.
A vádlottak az üzemi berendezés megrongálásával mások életét, testi épségét veszélyeztették, mert az elektromos átalakítók ellopása folytán az érintett vágányszakaszokon a jelzők téves jelzést adtak. Baleset azonban nem történt.
Az ügyészség az elkövetőket közlekedés biztonsága elleni bűntettel, valamint lopás bűntettével vádolja. A büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – a fiatalkorúval szemben közérdekű munka, míg a felnőttkorúval szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Bűnösségükről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni - olvasható a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében
