Emlékezetes koncerttel ünnepelte alapításának 10. évfordulóját a Novum Kamarazenekar

2026. 05. 23., 21:13
Jelenlegi formájában 10 évvel ezelőtt, 2016. év elején alakult meg a Novum Kamarazenekar, nevüket ekkor vették fel. Néhány új tag kivételével korábban is már együtt zenéltek, valamint mindannyian játszottak, illetve játszanak más amatőr vagy hivatásos zenekarokban. Gyalus Erika művészeti vezető irányításával a kerek jubileumhoz érkezett vonósegyüttes péntek este az Újkollégium dísztermében ünnepelt, a szívvel-lélekkel játszó zenészek sokak számára felejthetetlen hangversennyel ajándékozták meg a zeneszeretőket.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 30 képet tartalmaz

A születésnapi koncert első perceiben Antonio Vivaldi g-moll concertójának első tételét játszotta a Novum Kamarazenekar, majd Gyalus Erika lépett a mikrofon mögé. Az együttes művészeti vezetője – miután köszöntötte a megjelenteket, közöttük is kiemelten a kamarazenekar korábbi és jelenlegi tagjait – ünnepi beszédét az elmúlt évtized értékelésével kezdte. „Van valami egészen különleges abban, amikor egy amatőr együttes megér egy tízéves jubileumot. Mert valljuk be őszintén, nem a könnyebb utat választottuk. Mert ezt nem muszáj csinálni. Nem lesz tőle több pénzünk, és nemcsak akkor zenélünk, amikor a kedvünk tartja, hanem akkor is, amikor munka után fáradtan beesünk a próbára, amikor mindenki már máshol lenne, vagy éppen beteg a gyerek, a családtag, vagy amikor a kotta kisebb, mint volt, több hang van benne, mint eddig, vagy mert egy rendkívül hosszú nap végére értünk. Mondhatnék szinte bármit, amiért nem csinálnánk felnőttként család és munka mellett, de valahogy mégse találtuk még meg azt a kifogást, ami eltántorítana bennünket attól, hogy együtt muzsikálhassunk. És itt vagyunk, 10 év után is!”

Emelkedett hangulatú gondolatait folytatva Gyalus Erika a Novum Kamarazenekar elmúlt 10 évét egy tízéves gyermek fejlődésével állította párhuzamba, hiszen „mindkettő mögött ott van az idő, a tanulás, a hibák és a kitartás”. Beszélt arról is, hogy közöttük „10 év alatt kialakult az a fajta belső fegyelem és érzékenység, ami már nincs leírva a kottában: tisztelet a zeneszerző iránt, egymás iránt és a zene iránt”. És nem feledte megemlíteni a hibákat sem, mert „megtanultuk, hogy a zene nem a hibátlanságról szól – bár néha titokban törekszünk rá –, hanem arról az örömről, amit együtt hozunk létre; arról a pillanatról, amikor egymásra nézünk és tudjuk: most összeállt, most megszületett valami, ami csak a miénk”.

Név szerint szólítva őket Gyalus Erika hálás szívvel mondott köszönetet a zenekar valamennyi tagjának. Bernhardt Ágota koncertmester, Gyulai Piroska, Vörös Dóra, Szegediné Tóth Ildikó, Gábor Anna, Szabó Györgyi, Szalainé Bagány Emese és Györgyiné dr. Koncz Judit óriási tapsot kapott a népes közönségtől, vezetőjük pedig így szólt hozzájuk: „Köszönöm nektek az időtöket, az elfogadásotokat, a hiteteket, a szorgalmatokat, a tenni akarásotokat, minden pillanatát az együtt töltött időnek! Isten éltessen benneteket!”

Gyalus Erika végül köszönetet mondott „mindazoknak, akik velünk tartottak ezen az úton”, majd a jövőről is beszélt, többek között arról, hogy egy új kezdeményezésben is részt vesznek – ennek részleteit Szabó Lajos erdőmérnök, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke osztotta meg a jelenlévőkkel –, azután átadta a szót Orosz Lillának, az est háziasszonyának, hogy az alkalom folytatásában már a zenéé legyen a főszerep.

Ezt követően a Novum Kamarazenekar játékában gyönyörködhetett az Újkollégium dísztermét csaknem teljesen megtöltő közönség. A jubiláló együttes előadásában az elmúlt 10 év repertoárjának legszeretettebb darabjai, Vivaldi, Johnsen, Bach, Pergolesi, Boyce és Tillai Aurél művei hangoztak el. A szebbnél szebb darabok megszólaltatásában Melján Anna (fuvola), Mohay Henrik (cselló), Mondok Yvette (ének), Altorjay Tamás (ének), Sipos Rita Veronika (ének), Gerhát László (continuo), Homoki Zsolt (lant), Lauer Zsolt (harsona), Pallagi Gábor (trombita) és Szabó-Földes Mónika (oboa), valamint a Kecskeméti Református Egyházközség Grádics Kórusa működött közre. Az est zárószáma, Vivaldi Glóriájának néhány tétele mintegy bearanyozta az ünneplő közösség elmúlt 10 évét. A produkció – csakúgy, mint legutóbb, 2025-ben – hatalmas ünneplésben részesült. A hosszú perceken át tartó vastaps természetesen elsősorban az elmúlt évtizedben sok-sok emlékezetes koncertet adó Novum Kamarazenekar tagjainak szólt.

Varga Géza