Engedély nélkül készített hangfelvételt Magyar Péter embere

Véleménycikk

2026. 02. 06., 16:20
Nagyon jól indult egy interjúm az egyik tiszás aktivistával a napokban, aztán rá kellett jönnöm, hogy Magyar Péter embere épp olyan, mint ő… „Ez egy brancs!” – szisszentem fel az egyik emailen, amit ez a bizonyos önkéntes küldött, melyben ő maga írta le, hogy engedélyem nélkül rögzítette a magánbeszélgetésünket. Miért is jelezte volna ezt nekem előzetesen? A Tiszánál ez a módi, titokban, sunyi módon hangfelvételeket készítgetnek… Ismerős?
Képünk AI generátlt illusztráció

Magyar Péter helyi klónjának, Csőszi Attilának az aktivistájával készült az interjú. A kórházfelújítására gyűjtöttek aláírásokat, erről kérdeztem az aktivista hölgyet. Majd mikor arra voltam kíváncsi, hogy mi a véleménye arról, hogy Rékassy Balázs, tiszás egészségügyi szakértő kórházakat záratna be, akkor erre már nem akart válaszolni. Ezt követően még beszélgettünk, majd léptünk tovább a fideszes standhoz.

Csőszi Attila embere azonban utánam jött, majd félrehívott és elmondta, hogy szeretné visszavonni az interjút. Feltételezem azért, mert a válaszok között szerepel az is, hogy nem értenek egyet a fentebb említett nyilatkozattal, amiért Magyar Péteréknél fővesztés járhat. Kezében végig ott volt a telefon, ami önmagában még nem bűn, nem is feltételeztem rosszat. Egy nappal később azonban egy emailváltásunk során maga az aktivista írta le, hogy felvételt készített a beszélgetésünkről. A „vallomás” oka nyilván nem a hirtelen jött „őszinteség” volt…

Ismerős? Magyar Péter? Hm? Hangfelvétel készítés titokban? Nem csodálkozom. Mert hát, az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz…