EU4Dual Tudáscsere Szeminárium a kecskeméti egyetemen

2025. 10. 15., 20:11
A mai napon (szerda) az EU4Dual egyetemi szövetség munkacsoport ülését tartották és ennek keretében egy tudásmegosztó szemináriumra, illetve egy mini konferenciára került sor, ahol elsősorban a duális képzéssel kapcsolatos kutatási eredményeket és híreket osztották meg egymással, a téma iránt érdeklődők, illetve az akadémiai területen dolgozók.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 23 képet tartalmaz

A Neumann János Egyetem volt a duális képzés bölcsője itt Magyarországon. A mai rendezvényen ott volt a Dual képviselete is, akiktől a modellt átvették 2012-ben. Tőlük tanulták meg, hogy hogyan működhet jól egy duális képzés és mára ott tart az egyetem, hogy minden szakán elérhető a duális képzés. Az angol nyelvű szakokon az eddigi legnagyobb hallgatói létszámot tudták most őszre elérni.

– A Neumann János Egyetem amellett, hogy a duális képzés bölcsője volt, ma is mindent megtesz ennek a képzési formának a sikeréért. Ezt igazolják a létszámadataink is. Bízunk abban, hogy a jövőben is össze tudjuk hozni a hallgatói igényeket és a vállalati kínálatot
— mondta dr. Sági Norberta, a Neumann János egyetem oktatási rektor helyettese. 

Kecskemét úttörő szerepet vállalt a duális képzési rendszer bevezetésében Magyarországon 2012-ben, az ide érkező multinacionális cégek elvárásainak megfelelően dolgoztuk ki ezeket a programokat, és ma már olyan szintre emeltük, ennek a képzésnek a módszertani, illetve szakmai jelentőségét, hogy egy nagy európai szövetségi rendszeren belül is, komoly hozzáadott értékkel rendelkezik az egyetemünk tudása. A mai rendezvény is erről szól - árulta el dr. habil Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora.

A képzések, a módszerek fejlesztésében közösen gondolkoznak, ugyanis negyedik éve ők is tagjai 8 intézménnyel közösen egy nagy európai uniós egyetemi projekt létrehozását álmodták meg.

– Azon dolgozunk, hogy egy duális egyetemi programot fejlesszünk ki, és ennek a módszereit továbbvigyük Európába is. Gyakorlatorientált képzések fejlesztésére törekszünk, ez a szövetség fő célkitűzése. Arra törekszünk, hogy a képzéseinket úgy alakítsuk ki, hogy a munkaerőpiaci elvárásoknak minél inkább megfeleljen
— fejtette ki Dr. habil Fülöp Tamás