Európai filmplakátokat gondoltak újra a kandós művészpalánták - VIDEÓVAL
Az Otthon mozi, mely 2006 óta az Europa Cinemas hálózat tagja, november közepétől december közepéig európai filmek vetítésével és közönségtalálkozókkal várja a filmrajongókat. Európai Film Hónapja elnevezésű rendezvényen 35 ország vesz részt, Magyarországot, egyedüliként, a kecskeméti filmszínház képviseli. A Hírös Agórában zajló eseménynek volt már vendége egy amerikai dokumentumfilm-rendező és magyar elsőfilmes alkotó, de a vetítéseseket egy különleges kiállítás is színesíti.
- Csenkiné Túri Edit, az Otthon mozi vezetője kért fel bennünket, engem és a grafikus csoportjaimat, hogy vegyünk részt az Európai Filmhónap által kiírt programban, méghozzá európai filmplakátok tervezésével bízott meg bennünket. Nagy örömmel vettünk ebben részt, hiszen egyébként is feladataink része, hogy plakátokat tervezzünk tervezőgrafikán. Az pedig, hogy európai filmekhez kell plakátokat tervezni azért is tetszett nekem külön, mert én is nagy rajongója vagyok az európai filmművészetnek - mondta Szikora Imre, a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum Kondor Béla Művészeti Tagozat művésztanára.
Az európai filmplakátok újragondolásában három grafikai csoport vett részt a 12-13. évfolyamból. 15 diák 17 plakátot készített, tanár és alkotók közösen készültek a feladatra.
- Először is összeültünk ötletelni és vázlatolni a filmekkel kapcsolatban. Megbeszéltük, mi is az az európai film, mi ennek a története, a múltja. Plakátokat nézegettünk, jobbára úgy, hogy diákokkal gyűjtettem plakátokat, valamint én is készültem plakátokkal, a plakátművészet nagy remekeivel, és ezeket összesítettük. Filmekről is beszélgettünk, európai filmrendezőkről, sorba vettünk egy pár filmet, ezek alapján kiválasztották a diákok, hogy melyik filmet szeretnék feldolgozni - mesélt az előkészületekről a művésztanár. - Hozzátette, házifeladat volt megnézni, mert sajnos nem volt idő és lehetőség az iskolában erre. A diákok otthon megnézték, levonták a megfelelő következtetéseket, kitalálták a saját koncepciójukat és azt, milyen technikával dolgoznak, hogyan tudják elképzelni vizuálisan.
- A legtöbben digitálisan készítettünk plakátot. Egy volt, ami festve lett, és aztán lett berakva Photoshop-ba, és a szöveg úgy került rá - mseélte Sinkó Eszter, az egyik alkotó.
Az analóg és a digitális világ találkozása valósult meg az alkotási folyamatban, mely során a fiatal alkotók felfedezték az európai filmtörténet remekeit.
- Én a Nosferatu című filmhez készítettem plakátot, ami azért is volt különleges feladat, mert én előtte még nem hallottam erről a filmről, de nagyon tetszett. Ez a film idén 100 éves, ezért is megtisztelőbb feladatnak éreztem, még ha én választottam is magamnak. Igazából kedvet kaptam ahhoz, hogy régi filmeket felfedezzek, utánuk nézzek, mert nagyon kellemes csalódás volt ez a fajta némafilm, mert számomra szokatlan volt, hogy néma, de mégis jó volt.
Az „Európai filmplakátok újragondolva” című plakátkiállítás december 10-ig látható a Hírös Agóra aulájában. A vetítések is folytatódnak, december 6-án az Európai mozi éjszakán a „Mások gyermekei” című filmet láthatja a közönség, Csákvári Géza újságíró közreműködésével.