Fákat fogadtak örökbe a borbásiak a túlélésért
2025. 05. 31., 18:27
Körülbelül 50 fát ültettek el a borbási játszótéren januárban a helyiek a szakemberek segítségével, hogy mihamarabb árnyékos hellyel is tudjon szolgálni a terület. A fák nyári túléléséért fogott most össze a település, a lakosok 1-1 fát fogadtak örökbe ma (szombaton), amelyeket ápolni, gondozni, és ami a legfontosabb, locsolni fognak a következő években.

Fotó: Molnár H. Boglárka
A galéria 22 képet tartalmaz
Mezei juhar, mezei szil, kocsányos tölgy, magyar kőris és cserjék. Ezen őshonos fafajták kaptak helyet januárban a borbási játszótéren. A cél az volt, hogy ezen a területen is érvényesülhessen a klímakiegyenlítő hatás, és legyen árnyék, ahová be lehet húzódni.

- Próbáltunk szárazságtűrőbb fafajokat kiválogatni, de maga az ültetési technológia is olyan volt, hogy nagyon mélyre ültettük ezeket a fákat, hiszen az alföldi vidéken a nyári száraz időszakban fölülről lefele szárad ki egyre jobban a talaj, és minél mélyebbre van ültetve a fának a gyökérzete az ültetés után, annál nagyobb esélye van, hogy meg fog maradni az ültetést követően. De az embereknek, az itt élők közreműködése rendkívül fontos
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Szabó Lajos, erdőmérnök, erdészeti szakirányító.
”
Ez azt jelenti, hogy bár elég jól tűrik a szárazságot ezek a fák, még így is szükség van arra, hogy valaki meglocsolja őket. És mivel nincs kút a környéken, ezért azt találták ki a helyiek, hogy választanak maguknak egy-egy saját fát.

- Minden lakó örökbefogad egy fát, mert itt, ezen a gyepen, mezsgyén nincs víz, és így nehéz a locsolásuk. Az a tervünk, hogyha minden falusi egy fát elvállal, akkor azt tudja locsolni és ezért jöttünk össze
— mondta dr. Fekete Gábor, alpolgármester, önkormányzati képviselő.
”
A tervek szerint egy komplex játszóteret fognak erre a füves területre kialakítani, a folyamat pedig már el is kezdődött.
- Első legnagyobb lépés volt, hogy ez a kalózhajó megépült, utána a faültetés történt, illetve két héttel ezelőtt volt egy esemény, ahol a gyepet lenyírták a helyiek, illetve mulccsal feltöltötték a fák mellett lévő tányért, hogy ne legyen annyira mély, a gyerekek ne szaladjanak bele
— nyilatkozta dr. Fekete Gábor.
”
A januárban elültetett fák pedig 3-4 éven belül már árnyékot fognak adni, ha óvják és gondozzák őket.