Farkasszemet nézett az áldozat és a tolvaj

2023. 01. 27., 11:52
A tetőn ereszkedett le egy társasház legfelső emeltének erkélyére egy moldáv férfi, majd kifosztotta a lakásban békésen alvó párt, azonban egyikük felriadt és megzavarta a tolvajt.

Rövid idő alatt elfogtak és őrizetbe vettek egy 31 éves moldáv férfit a kiskunhalasi rendőrök 2022. augusztus 18-án. A külföldit nagy erőkkel keresték, még a Készenléti Rendőrég drónját is bevetették a felkutatására az egyenruhások, mivel úgy sejtették, hogy ő a felelős egy nem sokkal korábbi kifosztásért.

Hajnalban ugyanis egy férfi értesítette a rendőrséget, és arról számolt be, hogy egy tásasház legfelső emeletén lakik élettársával. Békésen aludtak éjszaka, amikor a férfi különös hangokra riadt, melyek a tetőről érkeztek. Félálmában az erkélyhez indult körülnézni, csakhogy abba épp egy idegen férfi kapaszkodott, kezében több cipősdobozzal. A hívatlan vendég a „házigazda” cipőjében és a kedvese rózsaszín sapkájában nézett vele farkasszemet, de mire kérdőre vonhatta volna, már kereket is oldott. A tolvaj a tetőn keresztül távozott, így a férfinak esélye sem volt követni. A sértett azzal szembesült, hogy az egész lakását feltúrta a tolvaj, aki közel egy millió forint értékű holmit – mobiltelefonokat, karórákat, kocsikulcsokat, laptopot, hangszórót, aranyláncot, fényképezőgépet, készpénzt és pénztárcát – vitt el.

A helyszínre érkező rendőrök szemlét tartottak, és megállapították, hogy a társasház nyitott ablakán jutott be a lépcsőházba a tolvaj, a szúnyoghálót kibontva. Ezután a padlástérre mehetett, megbontotta a tetőt, majd átmászott a sértett erkélyére, melynek nyitva volt az ajtaja. A rendőrök hajtóvadászatot indítottak az elkövető után, aminek eredményeként pár órán belül elfogták. Az ellopott holmikat is megtalálták, és maradéktalanul visszaadták a tulajdonosának. A 31 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki a lopás miatt, ügyében a vizsgálatot befejezték és vádemelést javasolnak.