Felmérték a piacokat, a fejlesztésükre több száz milliót kell költeni

2026. 09. 24., 18:14
A júniusi közgyűlés óta dolgozik az a Piacfejlesztési Munkacsoport, amely a kecskeméti piacok fejlesztését tűzte ki. A munkacsoport bő három hónap alatt készített egy 16 oldalas koncepciót, amelyet ma terjesztettek a közgyűlés elé. Erről is tárgyaltak a képviselők csütörtökön az önkormányzati ülés keretében, amelyet egy közel egy órás eszmecsere után mindannyian támogattak.

Minden héten sok ezer kecskeméti polgár látogatja Kecskemét piacait. Központi kérdés az, hogy milyen körülmények között árusítanak ott az eladók, és vásárolhatnak a vevők. A Budai utcai piac és a Szent László körúti vásártér hosszú távú, fenntartható és versenyképes működésének biztosítása érdekében a város elöljárósága szükségesnek látta a meglévő infrastruktúra fejlesztését, a szolgáltatási színvonal emelését. Szó esett arról is, hogy a 30 ezres lélekszámú Széchenyiváros korszerű piacára vissza kellene hozni az árusokat. Ott ugyanis a hétvégén is csak 5-6 eladó árusít. Dr. Siposné Bodrozsán Alexandra gratulált a 16 oldalas koncepcióhoz. Majd megjegyezte a kis piacokra is oda kell figyelni, mint amilyen például a Petőfi Sándor utcai is.

A Piacfejlesztési Munkacsoport elnöke Gyuris Dávid átvéve a szót hangsúlyozta:

— Végig dolgoztuk a nyarat. Köszönöm szépen a bizottsági tagtársaimnak és igazgatóasszonynak, hogy mindenhol helyszínbejárással, teljes szakmai rálátást tudtak biztosítani. Az összes piacon kint voltunk. A kisebbeken nem. A helyzet az, és abban maradt a bizottság és a hozzászólásban el fogom mondani, hogy jelen pillanatban meglévő piacokat szeretnénk egy új működési struktúrával előrelendíteni, vagy fellendíteni. Ebben az első számú a Széchenyivárosi piac lenne, nyilván a Budai utcai után.


A napirendi pont tárgyalása során a képviselők részéről elhangzott, hogy közel félezer árus, és vásárló mondott véleményt a kecskeméti piacok működéséről. Sokan panaszkodtak a parkolási nehézségekre, a mellékhelyiségek tisztaságára. Voltak olyan vélemények, hogy túl drága a Budai utcai piac, a nagybani piacon vagy akár a boltokban a termékek fele annyiba kerülnek.

Gaál József alpolgármester a téma előterjesztője hangsúlyozta:

— Piaci rendszert működtetni komoly ökoszisztéma. Azontúl, hogy ez egy üzleti vállalkozás, tehát bevételeket kell generálni, kiadások vannak. Kiknek az érdekeit, hogy szolgálja a piac? Elsősorban a lakosságét. Aztán az árusokét, a termelőkét és akik idejönnek eladni a portékájukat. Aztán a halk zenéről szóló javaslatokat, valamint a legyen még hidegebb nyáron és még melegebb télen igényeket amennyire lehetséges igyekszik kielégíteni a piac. Egyébként Magyaroroszágon talán három olyan piaccsarnok van, ahol van hűtés klimatizálásban, az egyik a kecskeméti.


A kecskeméti piacok korszerűbbé tétele több száz millió forintba kerül, amelyet a következő években kíván az önkormányzat biztosítani.