Férfi kézilabda-Kiélezett végjátékban maradt alul Vecsésen a Kecskemét

KÖZLEMÉNY
2023. 09. 17., 19:05
A férfi kézilabda NB I./B csoportjában a 3. fordulót rendezik már hétvégén, a Kecskemét péntek este a Vecsés otthonában lépett pályára. Most is szoros meccset játszott idegenben a hírös városi gárda, de a hazaiak otthon tartották a két pontot.

Fej fej mellett haladtak a csapatok a találkozón az első negyedórában, hol az egyik, hol a másik gárda tudott minimális előnyt szerezni ebben a periódusban. Kecskeméti oldalon főleg Szeverényi és Bodnár remekelt ezekben a percekben (5–5). Ezt követően Horváth Andor vezetésével egy 3–0-os periódussal lépett el a Kecskemét, de a hazaiak pillanatok alatt megrázták, magukat, így a 21. percben már 9–8-ra vezettek. Zakics és Hutvágner góljaival ezután a Vecsés szerzett ugyancsak három gólos előnyt, de a vendégek sem estek ettől össze, egyenlítettek, igaz, az utolsó szó a Vecsésé volt a lefújás előtt (13–12).

Fordulás után bent maradt az öltözőben viszont a Kecskemét, Zakics továbbra is remekelt, a Vecsés pedig 18-13-ra húzott el. A Kecskemét kapaszkodott, Szeverény és Bodnár továbbra is eredményesen játszott. Sokáig úgy tűnt, a Vecsés a második félidő elején megszerzett előnyt megtartja, de kilenc perccel a vége előtt Horváth Bálint góljával feljött egyetlen találatra a Kecskemét (25–24). Ennél közelebb nem engedte a Vecsés ellenfelét, s bár Tóth Barnabás az 58. percben 28–26-ra hozta fel megint csapatát, újabb gól már nem esett, így maradt a hazai győzelem.

Vecsés–Kecskemét 28–26 (13–12)

Vecsés. V: Sándor, Szikszay

Vecsés: Szász (k), Balogh (k), Zakics 8 (2), Székely 7, Horváth D. 3, Antal 2, Kiss P. 2, Sáfrány 1, Angebrandt 1, Nagy T. 1, Hutvágner 1, Marcsek, Dobák, Nyéki, Vrhovina. Vezetőedző: Antal Norbert

Kecskemét: Kucsera (k), Szikora (k), Bodnár 8, Szeverényi 5, Horváth A. 3 (1), Tóth B. 3, Forgács 2, Csuzi 1, Horváth B. 1, Paizs 1, Hunyadi 1, Deák 1, Lukács K., Gárgyán, Kiss B., Papp I. Vezetőedző: Apró Ferenc

Kiállítások: 14 perc ill. 12 perc

Hétméteresek: 3/2 ill. 2/1

Cikkünk szerzője: Nyitray András

forrás: kecskemetikezi.hu