Nem lazíthat a kecskeméti férfi kézilabdacsapat, hiszen céljai eléréséhez minden pontért foggal-körömmel küzdenie kell, ráadásul sorsolásából adódóan roppant erős ellenfelekkel csap össze a bajnokság finisében. Pénteken a tabella 3. helyén álló Agrofeed UNI ETO Győr érkezik a Messzi István Sportcsarnokba.
Noha 50 percig kontrollálta a mérkőzést a KTE-Piroska Szörp a BFKA-Balatonfüred ellen, az utolsó percben előnybe kerültek a hazaiak, és megnyerték a találkozót.
Ősszel súlyos vereséget szenvedett a Szigetszentmiklós otthonában a KTE-Piroska Szörp (43-30). Most újra találkozik a két gárda, és szinte biztos, hogy ezúttal szorosabb összecsapásra számíthat pénteken a Messzi István Sportcsarnokba kilátogató közönség.
A húsvéti hosszúhétvégén is fontos fellépése volt a kecskeméti férfi kézilabdacsapatnak, amely az NB I/B 24. fordulójában a jó formában lévő DEAC otthonában lépett pályára. A találkozó sokáig szoros volt, ám a második játékrészben 7 kétperces kiállítást is kapott a Kecskemét, amelyet nem bírt el.
Noha imponáló a QHB-Eger idei versenymérlege, nem feltett kézzel utazik Egerbe a kecskeméti férfi kézilabdacsapat. Horváth Andorék tisztába vannak az erőviszonyokkal, ám felszabadult játékkal megcibálhatják az oroszlán bajuszát.
Az utolsó percig tartogatott izgalmakat a bajnokaspiráns és a 12. helyen álló Kecskemét összecsapása. Úgy tűnt, a végére elfogy a hírös városiak ereje, ám ezúttal nem esett össze a KTE, és döntetlenre mentette a találkozót.
A sereghajtó Salgótarjánt fogadta odahaza a KTE-Piroska Szörp a férfi kézilabda NB I/B 17. fordulójában. A találkozó 40. percéig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a meccs utolsó harmadában a Kecskemét ellépett ellenfelétől és öt góllal győzött (32–27).
Lejátszotta első bajnoki mérkőzését 2023-ban a KTE-Piroska Szörp a férfi kézilabda NB I/B-ben. Tóth Norbert együttese Ózdra látogatott, ahol végig hátrányban volt és végül 33–26-ra alulmaradt.
A tavaszi hadjárat első összecsapásán a KTE-Piroska Szörp visszavágna az Ózdnak az őszi első fordulóban elszenvedett egygólos vereségért. Két hasonló képességű gárda csap össze Borsod vármegyében, nüanszok dönthetnek a két bajnoki egység sorsáról.
A Liga Kupa versenysorozatra hagyományosan a felkészülés fontos részeként tekintenek a csapatok, hiszen lehetőségük van azokat a játékelemeket gyakorolni, amelyekre bajnokság közben kevés idő jut, illetve azok a játékosok is lehetőséget kapnak, akik év közben kevesebb alkalommal lépnek pályára.
A 6. helyen álló Vecsést fogadta a KTE-Piroska Szörp a férfi kézilabda NB I/B 13. fordulójában. A találkozó 50 percig kiegyenlített volt, ám a végjátékban a vendégek felülkerekedtek, és négy góllal győztek (27–31).
Egy héten belül a harmadik tétmérkőzés vár a kecskeméti férfi kézilabda csapatra, a BFKA-Balatonfüred elleni győztes (30-21) vasárnapi bajnoki megmérettetést követően kedden a KTE az élvonalbeli Cegléd gárdáját fogadta a Liga Kupában (24-35), pénteken pedig már a dobogós Győr otthonában vizitálnak a hírös harcosok.
Sok problémája adódott a héten a Kecskemétnek, és az első félidőben úgy tűnt, ez rányomja bélyegét a BFKA-Balatonfüred elleni találkozóra. A második játékrészben azonban megrázta magát a KTE-Piroska Szörp, és magabiztosan megnyerte a mérkőzést.