Fesztivál Matkón – 5. alkalommal ünnepelték közös értékeiket a helybeliek

2025. 10. 25., 20:03
A matkóiak számára évről évre kiemelt esemény a Helyi Érték Fesztivál, melyre idén is sokan ellátogattak.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 23 képet tartalmaz

Szombaton ismét összegyűltek a matkóiak hagyományőrző eseményükön, a Helyi Érték Fesztiválon. Az 5. alkalommal megrendezett fesztivál disznóvágással-pörköléssel-abálással indult, majd közös reggeli következett, melyhez sültet készítettek a feldolgozott húsból. A rendezvény egyik legfontosabb programja a kolbásztöltés, melyben tevékenyen részt vett Sipos László, a körzet önkormányzati képviselője, valamint Cseh Tamás, a kormányhivatal vezetője is. Délután kolbásztöltő verseny is rendeztek több csapat részvételével. Mindezalatt reggel óta főtt a leves és időközben elkészült a töltött káposzta, melyhez a nagy üstöket, bográcsokat, de még a tűzhelyeket is a résztvevők hozták otthonról.

A hagyományőrző programok mellett kiválasztották Matkó 2025. évi lekvárját, a helyiek bemutathatták otthoni kertjükből, műhelyükből hozott saját készítésű termékeiket: savanyúságot, gombát, lekvárt, helyi képeket, egyebeket. Igazi közösségformáló rendezvény ez minden évben, ahol az emberek nem egyéni érdekből vesznek részt, egymást is igyekeznek megörvendeztetni.

A nap folyamán tánc, zene, vetélkedő, sütivásár is várta a kikapcsolódni vágyó vendégeket, miközben a jó időben a gyerekek a sportpálya gondozott gyepén focizhattak vagy ugrálhattak a légvárban.

A fesztivál záróeseménye a közös vacsora volt, melyet ingyenesen kínáltak.