Figyelemfelhívás - Három év börtön is járhat a lézeres zavarásért

KÖZLEMÉNY
2023. 11. 22., 08:16
Hazánk légterének védelme közös érdekünk, amit a legjobb tudásuk szerint látnak el pilótáink éles helyzetben, illetve arra felkészülve a kiképzési repülések során. Az utóbbi időben sajnálatos módon ismét előfordultak katonai repülőgépek ellen irányuló lézeres zavarások. A kiskereskedelmi forgalomban is kapható, kézben hordozható lézerekkel akár több kilométerről is meg lehet zavarni a pilótákat - olvasható a MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár facebook oldalán.

A lézerfény percekre elvakíthatja a pilótát, rosszabb esetben maradandó egészségkárosodás, akár a látás részleges elvesztése is bekövetkezhet. A lézeres zavarás ebből adódóan komoly repülésbiztonsági kockázatot jelent és különösen veszélyes az egypilótás típusoknál, mint például a vadászgépek, ahol nincs másik pilóta, aki átvehetné a repülőgép irányítását az elvakított kollégától.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a repülőgépvezetők lézeres megzavarása a légi közlekedés veszélyeztetésének minősülő, bűncselekmény, és akár három év szabadságvesztéssel is sújtható, amelyre. Magyarországon már volt példa.

Kérjük a lakosságot, hogy tanúsítsanak felelős állampolgári magatartást, támogassák Hazánk légterének védelmét és mellőzzék az ilyen jellegű zavaró tevékenységet, hiszen büntetőeljárást vonhat maga után.

(a fotó illusztráció)