Földárverések: gyanús licitháborúkra hívták fel a rendőrség figyelmét

KÖZLEMÉNY
2024. 06. 24., 11:53
A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók nyolc férfit hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben.

Olyan információ jutott a hatóság tudomására, miszerint földárverésekkel összefüggésben olyan „érdeklődők” jelentek meg, akik nem vásárlási, hanem spekulatív céllal akarták befolyásolni a licitet. Előre jelezték a tényleges vételi szándékkal jelentkezőknek, hogy ha kapnak egy meghatározott összeget, akkor nem vesznek részt a liciten. Amennyiben nem kapják meg a pénzt, akkor felverik az árat. Vélhetően többször megtörtént, hogy tényleges érdeklődők fizettek komolytalan licitpartnereiknek.

Az ügyben a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya kezdte meg a nyomozást. Három Bács-Kiskun vármegyei férfit azonosítottak, ők követték el a fent leírtakat, velük szemben vesztegetés elfogadása miatt indult büntetőeljárás. A nyomozás során öt olyan férfihoz is eljutottak a rendőrök, akik fizettek a kamulicitálóknak. Őket vesztegetéssel gyanúsították meg.

A gazdasági nyomozók vagyonvisszaszerzés céljából a bűnösen szerzett vagyont is lefoglalták.

A főkapitányság rendőrei a napokban befejezték az ügyet, amit vádemelési javaslattal küldtek meg a főügyészségnek.