A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége gazdafórumot rendezett Kecskeméten november 24-én az agrárium legaktuálisabb szakmai témáiról. A fórum előtt sajtótájékoztató keretében összegezte az idei évet Gáspár Ferenc, a MAGOSZ és a NAK vármegyei elnöke mellett Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal főispánja, valamint Szigeti Szabolcs az Agrárminisztérium helyettes államtitkára. Szó esett többek között a mezőgazdaság kihívásairól, az agrártámogatásokról, pályázatokról, egységes kérelmekről, a generációváltás jelentőségéről és az Európai Unió agrárpolitikájáról is.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége gazdafórumot rendezett hétfő délután Kecskeméten, amelyen a legaktuálisabb szakmai témákról esett szó. A fórum előtt sajtótájékoztató keretében összegezte az idei évet Gáspár Ferenc, a MAGOSZ és a NAK vármegyei elnöke, valamint Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal főispánja. Az eseményen részt vett továbbá Szigeti Szabolcs az Agrárminisztérium Közös Agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára is.
Az idei évjárat kiváló, a borok illatosak, könnyedek, érdemes leemelni őket a boltok polcairól. Azonban a hazai, így a kunsági szőlő és bortermelést két óriási veszély fenyegeti: az aszály illetve az aranyszínű sárgaság. Ha ez utóbbi fertőzést rosszul kezeli a szakma, akkor idehaza a szőlőtermesztés és a bortermelés megszűnhet. Egyebek mellett ezekről is szó esett a 16. alkalommal megrendezett soltvadkerti Márton-napi rendezvényen.
Csaknem 1000 négyzetméteren, több mint 100 kiállítóval nyitotta meg kapuit a IV. Rövid Élelmiszer- ellátási Lánc, vagyis a REL Expo és Konferencia Jakabszálláson. A rendezvény középpontjában idén is a helyi termék, a rövid ellátási lánc és a vidéki innováció állt. A program a régió egyik legfontosabb szakmai találkozója, ahol a kisvállalkozások nemcsak bemutatkozhattak, hanem új kapcsolatokat is építhettek.
Melyek azok a jó példák, jó gyakorlatok, amelyek segítségével megfelelően lehet gazdálkodni a lehullott csapadékkal? Hol vannak esőkertek, mi a jelentőségük? Az elsivatagosodó Homokhátságon hogyan lehetne csökkenteni a negatív folyamatokat. Egyebek mellett ezekről a kérdésekről is szó esett a Zöld-kék infrastruktúra és klíma alkalmazkodás című európai uniós programon, amelynek az egyik állomása Kecskemét volt.
Egy különleges, aszálytűrő növénnyel kísérleteznek Kecskeméten. Az amerikai bársonymályva lehet az egyik lehetséges megoldás az Alföldet sújtó szárazságra. A kutatók szerint ez a növény nemcsak túléli a vízhiányt, hanem többféle módon is hasznosítható.
Szabadszálláson tartotta az őszi betakarítás koordinációs záróülését a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatósága, ahol a betakarítás folyamán felmerülő problémákra és kérdésekre kerestek megoldásokat a szakemberek.
Szabadszálláson tartotta az őszi betakarítás koordinációs záróülését a NAK Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatósága, ahol a betakarítás folyamán felmerülő problémákra és kérdésekre kerestek megoldásokat a szakemberek. Ahogy az várható volt, idén számos kihívással kellett szembenéznie az agráriumnak.
Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja. Az érintett területekre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, bárki tehet vételi ajánlatot.
Úgy tűnik, itt az ideje egy kicsit másként tekinteni a jogászokra, ügyvédekre hazánkban is. Az eddig csak a filmekben látott vagány külső, közvetlen (de nem közvetlenkedő!) attitűd ugyan még nem a mindennapok része, de valami már elindult. Nem megfeledkezve a talárról, a szakma tiszteletéről és a magas szakmai színvonalról, ezt a stílust, vagyis a hazai ügyvédek/jogászok új generációját képviseli már Kecskeméten is dr. Balla Anita. A több nyelven beszélő, nyugat-európai edukációs tapasztalattal is rendelkező ügyvéd kecskeméti alirodájában kifejezetten szerződéskötésekre és hagyatéki ügyekre fókuszál: lakás-/házadásvételeket, termőfölddel kapcsolatos ügyintézést és hagyatéki ügyeket vállal. A fiatal szakember azt vallja, hogy a vagány, közvetlen és vidám stílus, valamint a magas szintű szakmai felkészültség és a maximalizmus jól megfér egymás mellett.
A mézé volt a főszerep vasárnap Kecskemét Főterén. A XXII. Őszi Helyi Termék Ünnep keretében ugyanis első alkalommal szerveztek Mézes Napot, amelyen a helyi termelők mutatkozhattak be, emellett pódiumbeszélgetés is várta a kilátogatókat.
A sikeres magyar agrárlobbinak köszönhetően 10,8 millió euró, azaz 4,2 milliárd forintnak megfelelő összegű támogatáshoz jut Magyarország a tavaszi fagykárban érintett termelők megsegítésére az Európai Uniótól. Minden olyan szőlő- és gyümölcstermelő, akinek 30 százalékos hozamcsökkenést meghaladó igazolt kára van jogosult lesz erre a támogatásra.
Az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) keretében a Nemzeti Parki Termék védjegyes termelők kitartó munkáját is elismerte dr. Nagy István agrárminiszter. A kitüntetettek között szerepelt Szomor Dezső is, aki Kiemelkedő Nemzeti Parki Termék védjegyes Termelő díjban részesült.
Az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztálya meghívására nagy sikerrel vett részt az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület és a Tourinform Kecskemét szeptember 18-21. között az OMÉK-on. A Kárpát-medence kincsei és Hungarikumok standon Kecskemét és térsége tíz települése értékeit mutatták be, valamint kóstolókra, kézműves foglalkozásokra, bemutatókra is sor került, amelyeket nagy érdeklődés övezett.
Hetényegyháza környékén az egykori csatornák egy része tönkrement. Amik megmaradtak, azokat benőtték a fák a bokrok. Így hiába szivattyúznának vizet a település környékére a Tiszából, nincs amin keresztül ide lehetne vezetni. Komoly összegeket kellene a csatornarendszer helyreállítására költeni, vélte Dékány György gazda, aki szerint a csapadék elmaradása miatt elképzelhető, hogy a térségben nem érdemes kukoricát vetni a jövőben, mert úgy sem érik be.
A mögöttünk álló egy hétben, egy a Sió mentén kialakult gyenge zápor kivételével szinte alig volt csapadék hazánkban- írja a Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Kft. Az aszály kiterjedése egyre inkább nő.
Traktoros ünnepet rendeztek Hetényegyházán szombaton. A nagy nyári betakarítás után, de még az őszi munkák előtt van egy kis szusszanásnyi idő, hogy összejöjjenek a gazdák, üdvözöljék egymást, kibeszéljék gondjaikat és lazítsanak egy keveset. A Kalmár Tanya immár nyolcadik alkalommal biztosított szombaton helyszínt a gazdák találkozójának, amely keretében egy versenyen is összemérhették az erőgépekkel érkezők a szakmai tudásukat.
Jó évet zárhatnak a gazdák, már ami a gabonatermesztést illeti, ugyanis az országos átlagnál is jobbat teljesített a vármegye. Ősszel és télen is volt csapadék, a május pedig kiváltképpen esős volt, ami segített a földeknek. Gáspár Ferenc, a NAK vármegyei szerveztének elnöke azt is elmondta, hogy a kukoricának rossz az idei termése.
Akár a 2022-es nagy aszályos év, az idei is ugyanolyan lehet. A tavaszi fagyot az Irsai Olivér és a Néró kivételével a szőlők többsége jól átvészelte. Ha júliusban és augusztusban csak átlagos csapadék hullott volna, akkor bizakodóbbak lennének a szőlészek. Mindezt Sőrés Gábor a Kecskeméti és a Helvéciai Hegyközségek hegybírója nyilatkozta. Őt erősítette Diószegi Szilárd helvéciai gazda, aki 8,5 hektárnyi borszőlőt termeszt a falu határában.
Kedvező időjárás esetén 2025. augusztus 6-20. között zajlik Kecskemét területén a közterületi vadgesztenyefák aknázómoly és giugnardia elleni védelme. A feladatot a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. megbízásából a nagy szakértelemmel és több évtizedes tapasztalattal rendelkező Növényvédő és Kártevőirtó Kft. végzi.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.