Gyermekként ellopta a kisautóját - most bosszút állt érte

Kitartóan várt a megfelelő alkalomra

2022. 11. 18., 09:19
Egy 20 éves férfivel szemben nyomoztak a kalocsai rendőrök, aki megütötte és meglopta ismerősét, amiért az megvádolta, hogy gyerekként ellopta a kisautóját.

Mint arról korábban beszámoltunk, kifosztás bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt vettek őrizetbe a Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai egy helybélit 2022. július 23-án.

A bejelentés hajnalban érkezett, miszerint egy részeg, magatehetetlen tinédzsertől ellopta egy fiatal a telefonját. A helyszínre vonuló rendőröket a sértett barátai fogadták, akik elmesélték, hogy a tolvaj régi ismerősük. Az éjszaka folyamán szegődött hozzájuk a 20 éves helybéli, kezdetben együtt szórakoztak, azonban az este vitába torkollott. Nézeteltérés a két fiatal között alakult ki, végül egyikük meg is ütötte a másikat. A bántalmazott akkorra már olyan részeg volt, hogy nem tudott védekezni és egy büfé teraszán hajtotta álomra fejét. A magatehetetlenségét kihasználta vitapartnere és kivette a telefonját a zsebéből. Mikor a társaság többi tagja kérdőre vonta a tolvajt, azt felelte, hogy csak egy hívás erejéig vette el a készüléket, csakhogy később azzal együtt távozott.

A kalocsai rendőrök még aznap elfogták a fiatal tolvajt, őrizetbe vették és kihallgatták. A helybéli részletesen beismerte bűnösséget. Elmondása szerint azért alakult ki nézeteltérés kettejük között, mert ismerőse megvádolta, hogy gyerekkorában elvette a kisautóját és lopósnak nevezte. Tettének súlyosságával már csak akkor szembesült, amikor úton volt a helyszínről, ezért gondolta az lesz a legjobb, ha gyorsan megszabadul a telefontól, így elhajította útközben.

A sértett könnyű sérüléseket szenvedett a bántalmazás során. A 20 éves helybélinek kifosztásért és könnyű testi sértésért kell felelnie. A nyomozást a napokban befejezték a rendőrök és vádemelést javasolnak.  

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság