A Kecskeméti TE otthonában győzte le a MOL Fehérvár FC-t

MOL Fehérvár FC - Kecskeméti TE 1-2

2023. 04. 22., 17:12
Az OTP Bank Liga 28. fordulójában a Kecskeméti TE a MOL Fehérvár FC vendége volt. A lila-fehérek az első félidőben magabiztos előnyt szereztek, melynek köszönhetően meg is szerezték a három pontot Székesfehérváron.
Fotó: kecskemetite.hu

Tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, jobbára mezőnyben küzdöttek egymással a csapatok, a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben. Az első lehetőség 13 perc elteltével a Vidi előtt adódott, egy kontra végén Nego centerezett laposan jobbról, de Kodro elől valahogy menteni tudott Belényesi és a kecskeméti védelem. Hesiter átlövése egy perccel később nem okozott veszélyt, majd a másik oldalon Horváth próbálkozott távolról, de szögletre vágódott kísérlete.

A 24. percben Kovácsnak már bravúrt kellett bemutatnia, középről Szabó szúrt rá 25-ről egy szabadrúgást, mely a sorfalon is irányt változtatott, így a fehérvári kapusnak bravúr kellett, hogy fölé üsse azt. A szöglet után Nagy próbálkozott távolról, ami nem talált kaput, de a 29. percben megint Kovács volt munkában, Horváth lőtt kapásból egy lecsorgó beadás után, de ezt is fölé tudta ütni. A 33. percben már ő is tehetetlen volt, Zeke passzolt a védelem mögé befutó Banó-Szabó elé, aki balról, az alapvonalról középre lőtte a labdát, amit Nagy vágott néhány méterről a léc alá (0-1). Szünet előtt meg is duplázta előnyét a KTE, egy labdaszerzés után Banó-Szabó kiosztotta szezonbeli 12. gólpasszát is, miután az általa kiugratott Horváth egy jó csel után ballal a hosszú alsóba lőtt (0-2).

A második félidőben is nagyjából tíz percet kellett várni az első helyzetre, egy labdaszerzés után Horváth indult el jobbról befelé, majd kevéssel a hosszú alsó mellé lőtt. Az 59. percben újabb vendég helyzet alakult ki, Nagy beadása után Szuhodovszki még Zekének készítette le a labdát, lövését Kovács lábbal védte. Nem állt le a KTE, a 61. percben már előkészített Zeke, beadását Tóth fejelte kevéssel a bal alsó mellé. A Fehérvár próbálkozott, de nem nagyon tudott eljutni a kapuig a hazai csapat, a 78. percben Dárdai előtt adódott végül egy sansz, de Kastrati beadását kapásból fölé bombázta. Két perccel később megint Dárdai próbálkozott, de Szalai blokkolta lövését, majd kevéssel ezután Szabó Levente átlövése elkerülte a kaput. A törekvések végül góllá értek hazai oldalon, de már későn, Kodro hiába szépített a 93. percben, a KTE újabb három ponttal gazdagodott.

MOL Fehérvár FC–Kecskeméti TE 1-2 (0-2)

Székesfehérvár, néző. Vezette: Bogár Gergő (Albert István, Belicza Bence)

Fehérvár: Kovács D. – Bese (Kastrati 56.), Csongvai, Stopira, Heister – Flores (Pokorny 56.), Christensen (Szabó L. 78.), Makarenko (Katona M. 57.) – Nego, Kodro, Dárdai. Vezetőedző: Bartosz Grzelak

KTE: Varga B. – Nagy K. (Katona M. 69.), Szabó A., Belényesi, Szalai, Zeke – Szuhodovszki, Vágó (Nikitscher 69.), Banó-Szabó (Májer 75.) – Horváth K. (Katona B. 69.), Tóth B. Vezetőedző: Szabó István

Gól: Kodro (93.) ill. Nagy K. (33.), Horváth K. (40.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu