Győzelemmel zárná a bajnoki évet a KTE-Piroska Szörp

KÖZLEMÉNY
2023. 05. 17., 07:00
Az év elején merészet húzott a kecskeméti férfi kézilabdacsapat; fiatal, zömmel kecskeméti kötődésű játékosból alakította ki keretét, aminek az volt a kockázata, hogy a csikócsapat nem tud megkapaszkodni az NB I/B-ben. Tóth Norbert legénysége azonban remek hajrával jövőre is biztosította tagságát az NB I/B-ben, ám a munka még nem ért véget.

A tabellán a Kecskemét ugyan előkelőbb helyen áll (11.), mint soros ellenfele (13.), az erőviszonyok kiegyenlítettek, sőt, a Veszprém vármegyei alakulat decemberben, hazai pályán két góllal legyőzte a hírös városiakat (35-37).

Az elmúlt fordulóban kiderült, hogy az Ajka is kivívta a bennmaradást, így mindkét alakulat különösebb tét nélkül (a KTE legfeljebb a jobb helyezés elérése miatt), felszabadultan kézilabdázhat a pénteki rangadón.

A házigazdák 8 győzelemmel, 3 döntetlennel és 18 vereséggel, a Kecskemét 10 diadallal, 3 döntetlennel és 16 vereséggel várja az összecsapást.

Tóth Norbert vezetőedző (KTE-Piroska Szörp): - Elérkezett a várva-várt utolsó forduló. Úgy terveztem, hogy mire ehhez a találkozóhoz érünk, a lényegi kérdések eldőlnek – így is lett; célunkat, az áhított bennmaradást már korábban teljesítettük, szerintem kevesen fogadtak volna erre a szezon elején. A meccs azonban nem tétnélküli, hiszen helyezés tekintetében léphetünk előrébb, bár ez nem csak rajtunk múlik. Noha a Vecsés elleni találkozón maradt bennem némi hiányérzet, ezúttal is lehetőséget kapnak azok a fiatalok, akik eddig kevesebbet játszottak, remélem meghálálják a bizalmat. Felszabadult kézilabdát szeretnék látni, és szeretnénk szépen zárni a szezont!

KK Ajka – KTE-Piroska Szörp

Férfi kézilabda NB I/B, 29. forduló

2023. május 19. péntek, 18:00

Ajka, Városi Sportcentrum
Vezeti: Paska, Vastag