Halasi kábítószer-kereskedő párt ítéltek el

KÖZLEMÉNY
2023. 03. 17., 19:03
A Kecskeméti Törvényszék kábítószer-kereskedelem miatt 9 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy kiskunhalasi nőt, élettársával szemben pedig 7 év fegyházat és 6 év közügyektől eltiltást szabott ki. A vádlottakkal szemben a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség emelt vádat.
Elítélték az áruházi rablót

A vádirat lényege szerint a kiskunhalasi illetőségű I. rendű és a III. rendű vádlottak (akik élettársak) megállapodtak abban, hogy kristály néven ismert kábító hatású tudatmódosító szer rendszeres értékesítéséből fognak jövedelemhez jutni, és ezáltal magasabb életszínvonalon élni. Ennek megfelelően beszereztek tudatmódosító szert, amit tovább értékesítettek 2021. márciusától 2021. augusztusáig 500 forint/adag áron. A vevők között kiskorú gyermek is volt.

Az ügy II. rendű vádlottja (aki az I. rendű vádlott fia) a mérlegen kimért adagokat alufóliába csomagolta. Vele szemben a bíróság előkészítő ülésen 5 év fegyházat és 5 év közügyektől eltiltást szabott ki, mivel lemondott a tárgyalásról.

Az ítélet egyik vádlott vonatkozásában sem jogerős.

Kecskeméti Törvényszék