Hamarosan elkészül mindhárom út felújítása Helvécián

2023. 06. 07., 15:02
Hamarosan elkészül az utolsó út fejlesztése is Helvécián. A települést összekötő Kiskőrösi út és a Jusztin sor új felületét már használhatják az autósok. A Köcsög csárda útján pedig napokon belül elvégzi a felületzárást a kivitelező.
Fotó: Harkai György
A galéria 12 képet tartalmaz

A Jusztin soron már az új útfelületet használhatják a helvéciaiak a régi földút helyett. Ezen a szakaszon már csak a végső simítások vannak hátra a hivatalos átadó előtt. Ugyanez a helyzet a Kecskemétet és Helvéciát összekötő Kiskőrösi úton is, ami még korábban elkészült. Itt is már csak a jelzőtáblák hiányoznak. A kivitelező jelenleg a Köcsög csárda útjának alapját tömöríti, mielőtt megérkezik a felületzáró brigád. Az utaknál úgynevezett hengerelt aszfalt technológiát használnak.

– Ez egyharmadába kerül, mintha aszfaltoznának, így közel 5 km-t tudunk megcsinálni, ami 336 millió forintba kerül. Helvécián kívül Kecskemétnek, Ballószög, Kadafalvának is jó szolgálatot tesz majd ez az út - mondta Balogh Károly, Helvécia polgármestere.

A Beretvás köz meghosszabbításának is tartott Köcsög csárda útja és a Kiskőrösi út felújításával Helvécia és a térség már három Kecskemétre vezető útkapcsolattal fog rendelkezni. Két-három hét múlva az összes levezető út elkészül.

A három fontos szakasz sokat segíthet a környék forgalmának egyenletesebb eloszlásában. Üröm az örömben, hogy a Kiskőrösi úton egy kis rész befejezésére még várni kell, mert ott a meglévő gázvezetéket vasbeton lemezzel kell megvédeni az terheléstől. Ezen felül pedig az vezetékhez tartozó informatikai kábel mellett védőcsövet kell elhelyezni, hogy később ne kelljen megbontani az útfelületet.