Haragosát nevezte meg tettestársnak

KÖZLEMÉNY
2025. 10. 17., 08:27
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség hamis vád miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a saját felelősségének csökkentése érdekében, védekezésében valótlanul tettestársaként nevezte meg a sértett haragosát.

A vád szerint a kiskunmajsai férfit – a jelen ügy vádlottját – a rendőrök idén januárban egy helybeli lopás miatt előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi a megalapozott gyanú közlésekor vallomást tett és valótlanul arra hivatkozott, hogy nem egyedül követte el a terhére rótt bűncselekményt. Tettestársaként egy általa csak gúnynevén ismert – ám a valóságban létező és azonosítható - férfit nevezett meg. Védekezésében hamisan azt állította, hogy a férfi rábírására éjjel együtt jelentek meg a sértett udvarán, ahol a tettestársa a lezáratlan gépkocsiból kivette a fúrógépet, csavarhúzókat és a szerszámosládát, miközben ő figyeléssel biztosította a bűnös tevékenységet, végül együtt távoztak a helyszínről. A vádlott mindezért állítása szerint 2 ezer forintot kapott a megnevezett bűntársától.

A valóságban a nyomozók által beazonosított férfi semmilyen formában nem vett részt a lopásban és annak elkövetésére sem bírta rá a vádlottat. A vádlott néhány nappal később, a folytatólagos gyanúsítotti kihallgatása alkalmával a korábbi nyilatkozatának valótlanságát feltárta.

A nyomozás során kiderült, hogy azért vádolta meg hamisan a másik férfit, mert tudomása szerint haragos viszonyban volt a meglopott sértettel. Ezt kihasználva kívánta a gyanút saját magáról ráterelni és ezáltal az elkövetésben betöltött szerepét és felelősségét csökkenteni.

Az ügyészség az azóta a lopás miatt már jogerősen elítélt férfit hamis vád bűntettével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

(A csatolt térfigyelő kamerafelvételen az éjszakai lopás helyszínét egyedül elhagyó elkövető látható.)

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség