Harminc éves születésnapot ünnepelt a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.

Kerek évfordulót ünnepelt Kecskemét egyik legjelentősebb cége a TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. amelyet 30 éve alapítottak. A vállalat közel 100 dolgozóval több mint 12 ezer lakás 40 ezer lakójának és 700 egyéb épület fűtését és melegvízszolgáltatását látja el. A távhőszolgáltatás csaknem 60 éve indult el – 1966-ban – akkor 50 család számára szolgáltatott a társaság jogelődje a Szultán utcai fűtőműből. Az esemény alkalmából fogadást rendezett a társaság vezetése az Aranyhomok Szállodában, ahova meghívták a cég partnereit.
Az elmúlt 15 évben több mint ötezer alkotást készítettek azok az óvodások és iskolások, akik részt vettek pedagógusaik segítségével a cég által minden évben kiírt pályázaton. Annak idején azért hirdette meg a Kft. ezt a pályázatot, hogy a jövő energia fogyasztóinak a figyelmét ráirányítsa a takarékoskodás fontosságára. Most azokat az intézményeket köszöntötték, akik a legtöbbször vettek részt a felhívásokon. Boldog Andrea a Lánchíd utcai iskola igazgatója és Sáfár Ildikó a Corvina Óvoda Gyöngyszem Óvoda óvónője vette át a cég elismerő oklevelét Horváth Attila ügyvezető igazgatótól.

Ezt követően Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester köszöntötte a cég dolgozóit és a vendégeket. Mint fogalmazott lenyűgöző, hogy alig 100 ember 40 ezer lakónak és mintegy 700 partnernek biztosítja magas szinten a szolgáltatást. Óriási felelősség van ennek a maroknyi csapat vállán. Hangsúlyozta, hogy mindig megújul a cég, törekszik a hatékony munkavégzés fejlesztésére. A tevékenységük azért is fontos, mert ha valahol hiba keletkezik, akkor egy pillanat alatt nagyon sok ember érzi meg a szolgáltatás hiányát. Megjegyezte, hogy a vállalat munkatársai gyorsan reagálnak egy-egy probléma elhárítására. Majd gratulált mindazoknak, akik a cég építésében részt vettek. Hozzátette, hogy a jövő energia biztosításának az alapját a városi hőszolgáltatók adják. A cég meghatározó energiatermelője a városnak. Jelenleg a legkedvezőbb áron képes biztosítani a lakosságnak a fűtést, miközben az elmúlt években egy nagyon erőteljes energia árváltozás történt. A város első embere hangsúlyozta: a beruházások következtében mintegy 10 millió köbméternyi gázt spórol meg a cég évente. Ezt követően a polgármester elismerő oklevelet adott át a cég vezetőjének.

A rendezvényen a hőszolgáltató ügyvezető igazgatója tartott egy összefoglalót, amelyben felvázolta a társaság múltját, jelenét és a jövőjét. Elmondta, hogy 1966-ban elindult a távhőszolgáltatás, a rendszerváltás idején már 11 ezer távfűtött lakást szolgált ki a vállalat. 2022-2023-ban a távhőrendszer fejlesztése keretében biomassza beruházást végeztek, távhő vezetékek építése történt meg. Megjegyezte, hogy a TERMOSTAR Kft. működését kezdettől az innováció határozta meg. A vállalat 2025-2030. évi középtávú fejlesztési stratégiája is ennek szellemében került kidolgozásra. A jövőbiztos távhő fontos jellemzője az energiahatékonyság a teljes hőtermelési és – ellátási folyamat vonatkozásában – az összetett energiamix kialakításától kezdve a fogyasztói oldalon alkalmazott okos eszközökig. Ennek a segítségével a felhasználók egyéni igényeikre szabva szabályozhatják és napra készen nyomon követhetik fogyasztásukat, ezzel is támogatva a racionális energiafelhasználást, mondta a cégvezető.
Az igazgató tájékoztatója után dr. Homoki Tamás alpolgármester mondott pohárköszöntőt, majd fogadással folytatódott az ünnepség.
