Három éven belül visszakerülhet az alapítványhoz az egyetem fejlesztésére szánt összeg

A Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratióriumának élén 2025 ősze óta dolgozó dr. Boross Ildikó tartott sajtótájékoztatót a kecskeméti Campuson. Az országos sajtó előtt feltárta az „MNB-ügyként” elhíresült kérdés alapítványukkal kapcsolatos 127,5 milliárd forintos befektetés hátterét.
Kiemelte, hogy az alapítvány vezetése az MNB-s hátterű Optima-kötvények 2021-es jegyzésekor szakértői vélemények, sőt egy jól ismert pénzügyi tanácsadó világcég szerint is reálisan döntött, vagyis nem felelős a kialakult helyzetért. Szerinte az ügy igazi felelőse az Optima Befektetési Zrt. és a – PADME alapítványon keresztül – a hátterében álló Magyar Nemzeti Bank akkori vezetése.

A sajtótájékoztatón újra elhangzott: a tőke nem tűnt el, csak eszközértéken – ingatlanokban – és nem likvid vagyon formájában áll rendelkezésre. A Neumann-alapítvány és az Optima új vezetése között most az a megállapodás van érvényben, hogy a befektetőcég 2028 végéig 113,5 milliárd forint tőkét törlesztene vissza az egyetemi alapítványnak, és közben évente 3,5 milliárd forint kamatot fizet. A befektetett 127,5 milliárdhoz képesti különbség a Campus II.-fejlesztésben eddig elvégezett munkában és az épületvagyonban található. 2028-ig a kamatkörnyezetváltozásából eredő tőke-értékcsökkenést is szeretné realizálni az alapítvány.
A kuratóriumi elnök kitért arra is, hogy országosan napirenden van az alapítványi fenntartású egyetemek jogi háttét biztosító KEKVA-törvény kérdése. Szerinte ebben az uniós elvárások nyomán változás várható, de mint hangsúlyozta, úgy látja, csupán néhány pontban kellene korrigálni a törvényt, az EU igényei alapján. Az alapítványi rendszer teljes felszámolása ugyanis álláspontja szerint nem szolgálná a felsőoktás fejlődését.

Időközben a befektetésből fakadó likviditási problémák miatt 2024-ben félbemaradt Campus II. beruházás március 10-e óta folytatódik, amire a magyar állam biztosított 19 milliárdos forrást. A munkákat egy idén lezárult közbeszerzésen a ZÁÉV Zrt. nyerte el, és a tervek szerint 2027. május 4-én adják át az egyetemnek.
