Háromszor fogta menekülőre a tolvaj, végül elkapták

KÖZLEMÉNY
2024. 01. 24., 12:05
Lopásokkal és lopások kísérletével gyanúsítják a megyeszékhelyi rendőrök azt a 31 éves kecskeméti lakost, akit 2024. január 23-án kora délután vettek őrizetbe.

D. József a gyanú szerint az elmúlt három hétben legalább féltucatnyi bűncselekményt követett el. Még január 8-án éjjel bemászott egy udvarba, ahonnan kerékpárt és hosszabbítót akart ellopni, ám a tulajdonos felébredt a zajra, megzavarta a hívatlan látogatót, aki elmenekült. Egy órával később a férfi ugyan visszatért a helyszínre – azt gondolva, hogy immár sikerrel jár –, de a sértett résen volt, így D. Józsefnek – az értékeket hátrahagyva – megint menekülnie kellett.

Még ugyanezen az éjjelen a férfi egy telephelyre is bemászott, és megrongált egy autót, amellyel milliós kárt okozott: letörte az egyik kilincsét, téglával betörte az ablakát, és több helyen behorpasztotta a karosszériát. Ez után két iroda ablakát akarta feltörni, ám ismét megzavarták, úgyhogy harmadjára is nyúlcipőt kellett húznia.

D. József január 21-én hajnalban bement egy magánház udvarára, levágta a melléképület ajtajáról a lakatot, és a helyiségből kerékpárt, elektromos vezetékeket és háztartási gépeket vitt el.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a büntetett előéletű elkövetőt jelenleg négy lopással illetve lopás kísérletével, valamint egy rongálással gyanúsítják. Őt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, miközben vizsgálják, hogy további, hasonló jellegű ügyekkel gyanúsítható-e.

Forrás: police.hu