Hatékonyabb lett a galambürülék eltávolítása Kecskeméten

Ez a látvány sajnos nem ritka Kecskemét belvárosában a parkoló autókon.

De, a madárürülékből jut bőven a köztéri burkolatokra, kerti bútorokra is. A belvárosban elszaporodott galambok ürülékéből ugyanakkor az itt sétálók is kaphatnak, ha nem vigyáznak. A városüzemeltetés eddig 1000 literes víztartállyal és 110 bar nyomású mosóval takarította a madarak után, ám a mai naptól új, hatékonyabb módszert vetnek be.

Az utánfutóba beépített tisztítógép, egy nagynyomású szivattyúval rendelkezik. Sőt képes akár forróvizet is biztosítani a galambürülék hatékonyabb eltávolítása érdekében.

Az új takarítóeszközök, amelyből hamarosan egy másodikat is beszereznek majd vegyszerek nélkül a magas hőfok és a nagy nyomás segítségével, környezetbarát módon távolítják el a szennyeződéseket. Ráadásul nem csak az utcai burkolatokról, hanem a bútorokról, padokról is. A városüzemeltetés heti munkaterv alapján végzi a belváros tisztítását, de fokozatosan haladnak a legproblémásabb városrészek felé is.
Mindezek mellett az önkormányzat a problémák gyökerét is igyekszik megragadni, vagyis próbálják a galambok számát csökkenteni a belvárosban, főképp lapostetőkön elhelyezett csapdákkal.

Az önkormányzat azt reméli, hogy az új megoldásokkal 3 éven belül jelentősen csökkenhet a galambok száma a belvárosban és ezzel együtt az általuk okozott kellemetlenségek aránya is.
