Hazai rangadó jön ma a Paks ellen-Minden hazai jegy elfogyott

KÖZLEMÉNY
2023. 04. 28., 07:19
Péntek este 20:00-kor a forduló nyitómeccsét vívja a KTE a Széktói Stadionban a Paksi FC ellen, a 29. forduló veszi már kezdetét a dobogósok csatájával.

Közös a két csapatban, hogy kifejezetten jó formát mutatnak már hetek óta. Amióta Bognár György visszatért a paksi kispadra, csapata szárnyal, kilenc meccsből hetet nyert meg. Visszatért a tolnaiakra korábban jellemző, gólerős játék is, csupán egyszer nem találtak a kapuba a régi-új tréner irányítása alatt, egyébként két találat alatt nem állt meg a támadógépezet. Ennek a harcmodornak Varga Barnabás a kulcsfigurája, aki 23 találatnál tart, nem véletlenül mutatkozott be a válogatottban sem. A Paks kerete szokás szerint magyar játékosokra épül idén is, tele korábbi vagy jelenleg válogatottakkal, a fiatalság és a rutin kitűnő kombinációjával.

Szabó István együttese sem panaszkodhat a formára, hiszen tavasszal csak egyszer maradt pont nélkül, utóbbi hét meccséből hatot nyert meg. Vezetőedzőnknek továbbra is kellemes gondjai vannak, hiszen sem sérülés, sem eltiltás nem nehezíti a dolgát. A két együttes kétszer találkozott már a szezonban, tavaly a Széktói Stadionban 3-1-es kecskeméti siker született, míg a paksi visszavágón nehéz időjárási körülmények között 0-0-os döntetlent játszottak a csapatok. A két együttes között jelenleg hét pont a különbség a mieink javára, így a dobogós álmok szempontjából kulcsfontosságú találkozó következik.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Küzdelmes találkozóra számítok, a Kisvárda ellen is személyesen néztem meg a Paksot. Rá tudják erőltetni akaratukat az ellenfélre, amit természetesen mi nem szeretnénk, fel kell készülnünk viszont minden lehetőségre. Bízom benne, hogy tudunk ötletesen, gyorsan és kombinatívan játszani és az erősségeiket gyengíteni, esetleg a saját hiányosságaikat felnagyítani közben. Nem volt teljes hetünk most, de így sem vagyok elégedetlen az elvégzett munkával. A Pakssal tulajdonképpen egyszer játszottunk idén, mert a legutóbbit azt nehéz lenne futballmérkőzésnek nevezni. Mindenki teszi a dolgát, tesz a csapat sikeréért, a játékosok nagyon motiváltak, így bízom benne, hogy pontot, pontokat tudunk itthon tartani.

Egy nappal a Paks elleni hazai bajnoki mérkőzés előtt eldőlt, hogy minden hazai belépő elfogyott a péntek este 20:00-kor kezdődő találkozóra. Szinte telt ház várható a dobogósok rangadóján, azért szinte, mert a vendég szektorban még maradtak üres helyek egyelőre.

Ez egyben azt jelenti, hogy a mérkőzés napján már nem lesz jegyértékesítés a hazai pénztárakban, ezzel együtt arra kérjük drukkereinket, érkezzenek a telt házra való tekintettel minél korábban, hogy gördülékenyen haladhasson a beléptetés. A kapuk 18:30-kor nyitnak.

Vendég szurkolók

A vendégszektor az „A” lelátóhoz tartozik, így az arra érvényes jegyárak, kedvezmények és előírások érvényesek a vendég drukkerekre. A vendégszektor a Csabay Géza körútról érkezve közelíthető meg, parkoló közvetlenül a szektor bejárata mellett, a Kecskeméti Fürdővel szemben található. A vendégszektorba a 3-as kapun keresztül lehet belépni, büfé és mosdók természetesen üzemelnek.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu