Házhoz rendelte a sört, aztán fizetés nélkül besétált

2023. 09. 08., 10:08
Házhoz rendelte az italt és a cigarettát, de fizetni már nem akart egy kecskeméti férfi.

Egy 42 éves férfit vettek őrizetbe a vármegyeszékhely nyomozói 2023. május 22-én, mivel gyanújuk szerint csalást és több mint egy tucat lopást követett el májusban. Az egyik dohányboltból tizenegy alkalommal, egy benzinkútról és egy közértből pedig összesen négyszer emelt el szeszes italokat, mindezt egy hét leforgása alatt. Ezután kényelmesebb módját választotta annak, hogy ingyen igyon. Házhoz rendelt két rekeszt sört, majd amikor a futár átadta neki a csomagot, besétált vele a házba, a számla rendezése nélkül.

Az egyik taxisofőrt is hasonlóan húzta csőbe. Ez alkalommal fuvart rendelt a címére, majd felhívta az úton lévő sofőrt azzal a kéréssel, hogy vigyen neki sört, valamint cigarettát. A jószívű taxis megtette a szívességet, majd amikor a kis kitérő után megérkezett, átadta a csomagot az ügyfélnek. A blokkot kereste, amikor a férfi besétált a frissen szerzett holmival a lakásába. A taxis nem hagyta annyiban a dolgot: közölte, hogy rendőrt hív, de az elkövetőt nem érdekelték a tetteinek következményei.

A férfit csalásért és többrendbeli lopásért hallgatták ki a nyomozók. Az ügy vizsgálatát a napokban befejezték a kecskeméti rendőrök és megküldték az iratokat az illetékes ügyészségnek.