HIPA gála - Befektetői életműdíjat kapott a Mercedes-Benz

KÖZLEMÉNY
2023. 03. 25., 10:10
A hagyományoknak megfelelően idén is kiosztották a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elismeréseit az „Év befektetője” gálán, ahol kilenc kategóriában hirdettek győztest. A díjakat Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, valamint Joó István, a HIPA vezérigazgatója adta át. A rendezvényen Befektetői életműdíjat kapott a kecskeméti Mercedes-Benz.

Az „Év befektetője" gálán minden esztendőben az elmúlt év legjelentősebb beruházásai részesülnek elismerésben. A 2022-es átadáson több új díjkategória is megjelent, illetve néhány korábbi valamelyest átalakult.

Ennek megfelelően ezúttal különdíjjal értékelték a legjobb új és állandó újrabefektetőt, illetve beruházásával a legkiemelkedőbb innovatív terméket létrehozó és a legnagyobb volumenű képzési programot indító vállalatot is. Ezen túl az életműdíj kategóriában volt díjazott, illetve a már bevett módon megválasztották az év beszállítóját és ipari parkját.

Tekintettel a rendkívüli befektetői aktivitásra, amely többek között a 6,5 milliárd eurós rekord beruházási volumenben testesült meg, számos elismerésre méltó projekt 2022-es esztendőben. Tavaly összesen 92 kiemelt működőtőke-beruházás kapcsán született pozitív döntés, amelyekhez mintegy 15 ezer új munkahely létrehozása és több tízezer megőrzése köthető. A külföldi működőtőke-beruházások (FDI) földrajzi eredetüket tekintve is kiegyensúlyozottak, hiszen a tőkeberuházások 48%-a keletről, míg 42%-a nyugatról érkezett, a magyar vállalatok által indított beruházások pedig a volumen 10%-át tették ki.

- Minden gazdasági nehézség ellenére a magyar kormány kitart azon elkötelezettsége mellett, hogy a beruházásösztönzést továbbra is kiemelten kezeli, és minden lehetséges módon támogatja a befektetők prosperálását, ami nemcsak a gazdasági szereplők érdeke, hanem egyben Magyarország fejlődésének egyik kulcsfontosságú záloga
— mondta Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes.

A német vállalatok a hagyományokhoz híven erősen teljesítettek, hiszen a beruházási volumen harminc százalékáért voltak felelősek, a legtöbb, mintegy 25 projektet jelentettek be, valamint befektetéseikkel hatezer új munkavállaló felvételének feltétételeit teremtették meg, ami összes újonnan létrejövő munkahely 40%-a.

- Továbbra is töretlen a külföldi befektetők bizalma hazánk iránt, ugyanakkor ennyire bizonytalan és folyamatosan változó gazdasági környezetben minden korábbinál fontosabbá vált az a munka, amit velük közösen végzünk. Kijelenthetjük, hogy ma Magyarországon minden rendelkezésre áll a befektetői szándékkal rendelkező vállalatok igényeinek teljesítésére
— mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

A HIPA gálaestjén Befektetői életműdíjat kapott a kecskeméti Mercedes-Benz. A rendezvényen ott volt Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is, aki közösségi oldalán többek között azt írta: "Újabb siker, ami Kecskemét nélkül nem jött volna össze! Immáron 10 éve töretlenül fejlődik városunk és a gyár együttműködése."

Befektetői életműdíj, Mercedes-Benz

A Magyarországon 2012 óta termelést folytató Mercedes-Benz a magyar gazdaság egyik meghatározó befektetője és munkaadója. A világon kizárólag a kecskeméti üzemben készül a CLA Coupé és a CLA Shooting Brake, míg az első Magyarországon, sorozatban gyártott tisztán elektromos meghajtású járművet, az EQB-t Kínát leszámítva a teljes világpiacra szintén egyedül a magyar telephelyen gyártják. A német vállalat a kezdetektől folyamatosan fejleszti kecskeméti üzemét, legutóbb 2022 júliusában jelentette be, hogy több mint egy milliárd eurós beruházást hajt végre az elektromos hajtásra való átállás érdekében, aminek keretében új összeszerelő és karosszéria gyártósorokat telepít. A vállalat legutóbb elkészült fejlesztésének köszönhetően 2022 őszén megkezdődött a termelés a cég új présüzemében, amely még több „Made in Kecskemét” alkatrésszel látja el a Mercedes-Benz globális termelési hálózatát. A Mercedes-Benz magyarországi operációja 2021-ben elérte a másfél milliós legyártott darabszámot.

forrás: hipa.hu

További részletek itt: https://hipa.hu/hir/az-ev-befektetoit-jutalmaztak-a-hipa-galaestjen/