Hol készül az otthon melege? - Elindult a TERMOSTAR-rajzpályázat szavazása!

KÖZLEMÉNY
2025. 10. 06., 17:21
Kreatív és szemet gyönyörködtető alkotások érkeztek a kecskeméti óvodákból és iskolákból a TERMOSTAR Kft. születésnapi rajzpályázatára. Az alapításának 30. évfordulóját ünneplő távhőszolgáltató felhívására beküldött rajzokra október 13-áig a közönség is szavazhat! Eredményhirdetés a Távhőszolgáltatás napján: október 16-án.

A ’Hol készül az otthon melege?’ pályázatra érkezett művek a TERMOSTAR Kft. Facebook-oldalán tekinthetők meg, és ott lehet voksolni is. Mindenképpen érdemes ellátogatni az oldalra, hiszen sok gyönyörű szülinapi rajz várja a nézelődőket.

A többségi önkormányzati tulajdonú TERMOSTAR Kft. a következő hetekben egyéb programokkal is szeretné emlékezetessé tenni a jeles dátumot. Az ifjú alkotóknak október 17-én délelőtt öko játszóházat rendeznek az Aranyhomok Szálloda külön termében, ahol a környezettudatos szemléletet erősítő foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek. A fogyasztókat pedig az október 13-16-a között megtartott kitelepüléseken várják a TERMOSTAR Kft. munkatársai. A kecskeméti távhőszolgáltató standjain ajándék bevásárlótáskát vehetnek át, sőt a távhős szerencsekereket is megforgathatják azok a fogyasztók, akik pontosan, hátralék nélkül fizetik távhőszámláikat. Az ingyenes ajándék átvételéhez nem szükséges más, csak a legutóbbi távhőszámla bemutatása.

  • A TERMOSTAR Kft. 30 éves története egybe forrt a város történelmével. Kecskemét azon kevés hazai település egyike, ahol a rendszerváltást követő években az önkormányzat következetesen kiállt a távhőszolgáltatás önkormányzati kézben tartása mellett. Ennek a támogatásnak köszönhetően hajtottuk végre azokat a tervszerű fejlesztéseket, amelyek eredményeként korszerű technológiával, ma már jelentős részben megújuló energiaforrás hasznosításával biztosítjuk a fűtési és melegvíz szolgáltatást. Ahhoz, hogy mindezt megvalósíthassuk, szakembereink felelősséggel végzett munkája és a tulajdonosi testület támogatása mellett arra is szükség volt, hogy fogyasztóink pontosan rendezzék számláikat, ezzel hozzájárulva az üzembiztonság fenntartásához. Nagyon büszkék vagyunk rá, és ezúton is köszönjük, hogy a TERMOSTAR ügyfeleinek csaknem 90 százaléka ’jól fizető ügyfél’, vagyis hátralék nélkül fizeti számláit. Felelősségteljes hozzáállásukat azzal szeretnénk megköszönni, hogy ingyenes ajándékként összesen mintegy 10.000 darab ’30 ÉVES A TERMOSTAR Kft.’ emblémával ellátott bevásárlótáskát adunk át fogyasztóinknak. Érdemes ellátogatni kitelepüléseinkre, hiszen szerencsekerék játékkal és további meglepetéssel készülünk! – mondta el Horváth Attila ügyvezető igazgató.

Az október 13-16-a között megrendezésre kerülő rendezvénysorozaton a következő helyszíneken és időpontokban várja a TERMOSTAR azokat a fogyasztóit, akik 2025. október 5-éig hátralékmentesen rendezték befizetéseiket:

2025. október 13. 10:00-16.00 óra – TERMOSTAR Irodaház (Akadémia krt. 4.). 
2025. október 14. 14:00-16:00 óra, Irinyi út–Március 15. utcai SPAR áruház előtt. 
2025. október 15. 14:00-16:00 óra, Petőfi S. u. – Dobó krt.-i Univer áruház előtt. 
2025. október 16. 15:00-18:00 óra, Kossuth tér, 0 kilométerkő.

Azoknak sem kell lemondani ingyenes ajándékukról, akik nem tudják felkeresni a TERMOSTAR Kft. kitelepüléseit. Ők a következő hónapokban, utcánként, a postaládájukba fogják megkapni a bevásárlótáskát.