Hosszasan menekült, de hiába

2023. 01. 12., 13:26
Egy 34 éves lengyel embercsempészt vettek őrizetbe a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök, aki egy órán keresztül menekült az egyenruhások elől, de Kiskunmajsánál megállították.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály járőrei 2023. január 12-én 8 óra 15 perc körül – a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály, Győri Osztály jelzése alapján – egy lengyel honosságú személyautót akartak megállítani az M5-ös autópályán, Kecskemét térségében.

A sofőr a rendőrök többszöri jelzésének ellenére nem állt meg, ezért több autóval, többek között a Bács-Kiskun vármegyében szolgálatot teljesítő szlovák kontingens tagjaival követték. A személygépkocsit végül Kiskunmajsánál tudták intézkedés alá vonni 9 óra 15 perckor a rendőrök.

A járművet egy 34 éves lengyel férfi vezette. Rajta kívül 7 külföldi utazott az autóban, akik szír állampolgárnak vallották magukat, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a sofőr – ellenszolgáltatás fejében – a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

A férfit előállították, és gyanúsítottként kihallgatását követően őrizetbe veszik. A nyomozók előterjesztést tesznek az embercsempész letartóztatásának indítványozására, a migránsokat pedig a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​