Hulla jó meglepetés a miniszter úr részére – bohózattal tért vissza a Kecskeméti Nemzeti Színház

A miniszter félrelép - premier

KÖZLEMÉNY
2023. 02. 06., 11:14
Egy hónapos kényszerpihenő után újra megnyitotta kapuit a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház a nézők előtt. Péntek este Ray Cooney egyik legismertebb darabjával indították az évad második felét: A miniszter félrelép szűnni nem akaró vastapssal debütált.
A galéria 46 képet tartalmaz

Egy félbeszakított szerelmi légyott sosem kellemes, pláne, ha az ok, hogy az ember hullát talál a szállodai szobájában. S mi sem természetesebb annál, hogy egy ilyen csavart követően minden a feje tetejére áll… A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház újabb Ray Cooney-bohózattal mutatja meg: igenis van helye a jókedvnek és a kacagásnak a legnehezebb időkben is.

Úgy tűnt, van is bőven igény a szórakozásra, a pénteken debütáló A miniszter félrelép ugyanis rögtön telt házzal indított, s szűnni nem akaró vastapssal és ovációval ért véget. „Hatalmas öröm, hogy végre Kecskemétre is eljutott ez a szívemhez közel álló darab” – mondta a próbafolyamat kezdetén Besenczi Árpád rendező, aki több ízben találkozhatott már a mókás történettel. „Többszörösen rendezője, hullája és minisztere is voltam már a darabnak, így talán mondanom sem kell: kívülről tudom az egészet! Színre vittük Budapesten túl Nyíregyházán, Pécsen és Zalaegerszegen is, de véleményem és reményeim szerint az egész országot bejárja majd, hiszen mindig és mindenhol megtalálja a közönségét” – tette hozzá.

A töretlen siker talán nem is véletlen, Ray Cooney ugyanis a legnagyobb ma élő angol vígjátékszerző, akinek nevéhez számos szenzációs történet kapcsolódik. A miniszter félrelép kezdetben egy kormánypárti miniszter és az ellenzéki frakció titkárnőjének titkos légyottját helyezi a középpontba, nem sokkal később azonban minden terv és ábránd szertefoszlik, amikor a házasságtörők hullát találnak a szállodai szobában. A miniszter titkára siet a bajbajutottak segítségére, aki ahelyett, hogy megoldaná, inkább csak tovább bonyolítja a helyzetet. Az események egy idő után követhetetlenné válnak, a folyton megjelenő újabb alakok pedig megállás nélkül felülírnak mindent. A hazugságot hazugság követi, a káosz pedig nagyobb lesz, mint amire előzetesen bárki is számíthatott volna.

Ray Cooney rendkívülisége, a darabbal két és fél évtizedes közös múltat ápoló Besenczi Árpád rendező személye, valamint az ízig vérig valós és zsigeri humort tökéletesen reprezentáló kecskeméti színművészek mind felelősek a premieren megtapasztalt, valamint az elkövetkezendő időkben várható nevetőrohamokért, amelyekért a Kecskeméti Nemzeti Színház felelősséget nem vállal.

A miniszter félrelép ügyeletes nevettetői: Adorjáni Bálint (Richard Willey miniszter), Járai Máté (George Pidgen), Horváth Alexandra (Jane Worthington), Pál Attila (A menedzser), Hegedűs Zoltán (A főpincér), Aradi Imre (A hulla), Ferencz Bálint (Ronnie, Jane férje), Hajdú Melinda (Pamela), Szabó Dorottya (Ápolónő), valamint Monos M. Franciska (A szobalány).

Az előadás február 3-tól a Kecskeméti Nemzeti Színház nagyszínpadán tekinthető meg.