Ideiglenes forgalmi rend változás lesz szombaton az 52. sz főúton és a Nagykörúton

KÖZLEMÉNY
2024. 04. 25., 15:19
2024. április 27-én (szombaton) 7:00 óra és 17:00 óra közötti időszakban aszfaltozási munkálatokat végeznek Kecskeméten a Mária körút – Dózsa György út – Árpád körút csomópontjában, amelynek következtében az ideiglenes forgalmi rend az alábbiak szerint módosul.

Szombat reggeltől a csomópont nyugati, Dózsa György út felőli ága teljes keresztmetszetben lezárásra kerül. A nagykörúton irányonként egy forgalmi sáv kerül kialakításra, melyeken mindkét irányba egyenesen történő áthaladás, illetve a Petőfi Sándor utca felé biztosított a kanyarodás. A Petőfi utcáról csak jobbra a Mária körútra, bal irányba pedig az Árpád körútra tudnak tovább haladni a közlekedők. Az egyenesen történő haladást, a Dózsa György út irányába korlátozzák.

Az aszfaltozás során a Dózsa György úti ágon lévő gyalogos-átkelőhely kivételével mindhárom gyalogos-átkelőhelyet jelzőőrös irányítás biztosítja. A csomópontban lezárásra kerülő Dózsa György úti gyalogátkelőhely helyett a Boldogasszony téri jelzőlámpás gyalogátkelőhelyen keresztül lehet a Dózsa György úton átkelni. Mindemellett felhívjuk a figyelmet, hogy a nagykörúti két gyalogos-átkelőhely esetében az átkelés bizonyos időszakokban korlátozott lehet, ugyanakkor mindkét gyalogátkelőhely egyidejű lezárására nem kell számítani.

A csomópontban mind a gépjárműves és a gyalogosforgalmat jelzőőr irányítja majd. A jelzőlámpák ebben az időszakban nem üzemelnek.

A lezárás során a forgalmat az Árpád körút – Küküllő utca – Ipoly utca – Dózsa György út útvonalra terelik.

A menetrend szerint közlekedő helyi és helyközi autóbuszok járatai is ezen a nyomvonalon fognak közlekedni, így a Katona József Gimnázium előtt lévő autóbusz-megállóhelyen a buszok ebben az időszakban nem állnak meg, azok kimaradnak. Kérjük, hogy indulás előtt az autóbusz közlekedésről a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft., valamint a Volánbusz Zrt. honlapján is tájékozódjanak.

Ugyanezen csomópont keleti oldalát előreláthatóan 2024. május 4-én, szintén szombati napon 7:00 óra és 17:00 óra között aszfaltozzák. Ebben az időszakban bevezetendő forgalomkorlátozásokról, forgalomterelésekről a későbbiekben tájékoztatjuk a közlekedőket.

A teljes útszakaszon sebességkorlátozás és előzési tilalom van érvényben a kivitelezési munkák teljes befejezéséig. Éppen ezért változatlanul kérjük nem csak a járművezetőket, de valamennyi közlekedőt, hogy továbbra is óvatosan, körültekintően és türelmesen közlekedjenek.

A munkavégzés okozta kellemetlenségek miatt türelmüket és megértésüket kérjük - áll az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményében.