Idén is rekordot döntött a jelentkezők száma a Neumann János Egyetemen

Csakis a Neumann János Egyetem! Csakis Kecskemét!

KÖZLEMÉNY
2024. 07. 25., 09:13
Töretlen a Neumann János Egyetem népszerűsége a diákok között. A 2024-es felvételi ponthatárok kihirdetése után a kecskeméti egyetem idén is a tavalyi rekord méretű jelentkezési számot érte el. Az egyetem továbbra is a legnépszerűbb intézmények között szerepel a hazai felsőoktatás rangsorában.

Az Oktatási Hivatal tavasszal közzétett, elsőhelyes jelentkezési adataihoz képest még növelni is tudta a felvételt nyert hallgatók létszámát a kecskeméti Neumann János Egyetem, ahol a 2024. július 24-én kihirdetett ponthatárok alapján 1655 diák kezdheti meg felsőfokú tanulmányait. Mindez azt is jelenti, hogy az elmúlt hetek sorrendmódosítási lehetőségével sem csökkent az eredetileg a Neumannra jelentkező diákok száma, sőt az intézmény vonzereje más egyetemre jelentkezőket is Kecskemétre csábított.

A Neumann János Egyetem sikere azért is jelentős, mert az elmúlt évhez képest idén közel 5500-al kevesebben, összesen 121 000-en jelentkeztek valamely magyar egyetem alap-, osztatlan vagy mesterképzésére. A zsugorodó felsőoktatási piacnak főként demográfiai oka van, de jelentősen nehezítette a 2024. évi beiskolázást az a tény is, hogy a szakképzési rendszer 2020-as átalakítása miatt ebben az évben egy teljes szakközépiskolai évfolyam esett ki a felvételizők potenciális köréből.

A kecskeméti egyetem növekedése és helytállása ebben a környezetben azt mutatja, hogy a szerkezetváltása során kialakított koncepció és a strukturális átalakítás sikeresnek mondható. A most közzétett számok is igazolják az idei beiskolázási elvárásokat, hiszen a most felvett hallgatói létszámmal, illetve a pótfelvételi eljárás során várható új hallgatókkal, valamint a külföldről érkező diákok beiskolázásával már biztosan meglesz a tervezett 2000 új hallgató az ősszel induló szemeszterben.

A magyar felsőoktatás mellett a Neumann János Egyetem képzési portfóliójának elismertsége már világszerte növekvő tendenciát mutat, a Kecskemétre érkező külföldi hallgatók ősszel már közel 300-an lesznek. A Neumannon továbbra is egy úgynevezett 4. generációs modellt valósítanak meg, melyben az intézmény, a hallgatók, a piaci szereplők és Kecskemét városa egy egységet képvisel. Közös belföldi és nemzetközi célokat meghatározva pedig valós lehetőség az, hogy az egyetem rövid időn belül a TOP100-as ranglistákra kerüljön és ezzel Kecskemét nemzetközi és belföldi kapuvárosi funkcióját is erősítse.

A jelenlegi képzési porfólió alapját jelentő 3 kar a GAMF Műszaki és Informatikai Kar, a Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar és a Gazdaságtudományi Kar 4 képzési formában, beleértve a doktori iskolát is, összesen 26 szakkal várja a diákokat, amelyek közül többet angol nyelven is hallgathatnak a tanulni vágyók.

A Neumann János Egyetemen munkatársai ezúttal sem dőlnek hátra. Mától a hallgatók mellett újra azokért is folyik a munka, akiknek a mostani ponthatárok nem hozták meg a sikert vagy akik éppen most döntöttek arról, hogy mégis továbbtanulnának. Az üzenet most sem más: Ha rajtunk múlik, Neumann-os leszel. Köszönjük a bizalmat!