Idén újra megrendezhetik a Kecskeméti Repülőnapot

2024. 01. 07., 10:08
A Honvédelmi Közlöny szerint idén augusztusban pótolhatják a tavaly elmaradt repülőnapot. Ebben ugyanis a honvédelmi miniszter utasítást adott az esemény megszervezésének és végrehajtásának előkészítésével összefüggő feladatokról. A tervek szerint a 2024-es Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót augusztus 24-én és 25-én rendezik meg.
Fotó: Berta László

A 2021-es Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai Bemutató után a Honvédelmi Minisztérium a korábbi gyakorlathoz hasonlóan egy év kihagyást követően 2023-ban rendezte volna meg újra az eseményt, amelyet az orosz-ukrán háború miatt végül júniusban lemondott. A 2023 december végén kiadott Honvédelmi Közlöny szerint viszont idén augusztusban pótolhatják a tavaly elmaradt repülőnapot. Ebben ugyanis a honvédelmi miniszter utasítást adott az esemény megszervezésének és végrehajtásának előkészítésével összefüggő feladatokról.

A 2024-es Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai Bemutató a tervek szerint augusztus 24-én és 25-én kerülhet megrendezésre.

A rendezvény a Magyar Honvédség számára is jó alkalom arra, hogy olyan technikákat is bemutathasson, amelyeket vagy egyáltalán nem vagy csak néhány alkalommal láthattunk nyilvánosan. Ilyenek például az új Airbus H-225M közepes, többcélú helikopterek, de az idei évre tervezik az első Embraer KC-390 Millennium átadását is. Így az augusztus végi bemutatkozásuk akár meg is valósulhat.

Forrás: airshowinfo.hu

Kapcsolódó cikk