Ivkovic Milán számára érzelmileg is sokat jelent a profi szerződés

KÖZLEMÉNY
2023. 03. 20., 11:58
Pénteken ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia. Az eseményen Ivkovic Milán profi szerződést írt alá a Duna Aszfalt-DTKH Kecskeméttel.

Ezen kontraktus azért is különleges, mert Ivkovic Milán az első olyan kosárlabdázó, aki a kezdetektől fogva a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia berkein belül pallérozódott, és lett NBI A-csoportos játékos. 

-Borzasztó nagy megtiszteltetés számomra, hogy profi szerződést írhattam alá a Duna Aszfalt-DTHK Kecskeméttel - nyilatkozta Ivkovic Milán. - Számomra érzelmileg is fontos volt ez a momentum, hiszen Kecskeméten tanultam mindent a kosárlabdáról, itt nevelkedtem a kezdetektől. Szeretném megköszönni minden egyes edzőmnek a sok törődést és energiát, ami lehetővé tette, hogy eddig eljutottam. Tudom, hogy még sokat kell tanulnom, de ahogy eddig is, úgy ezután is alázatosan fogok dolgozni.  Az lebeg a szemem előtt, hogy a KTE-vel minél szebb sikereket érjünk el, és ebben én is oroszlánrészt tudjak vállalni a következő szezonok során. Arra biztatok minden akadémistát, hogy higgyen magában, dolgozzon az álmaiért elkötelezetten, mert a kemény munka meg fogja hozni a gyümölcsét! - zárta gondolatait a 19 esztendős kosárlabdázó. 

Szerző: Komáromy András