KTE Kosárlabda – Ivkovic Stojan: Vannak előnyeink és hátrányaink is

2025. 09. 23., 12:57
A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét pénteken a PVSK elleni győzelemmel lezárta a felkészülési meccsek sorát. Szombaton Zalaegerszegen kezdik meg a bajnoki küzdelmeket. A felkészülésről Ivkovic Stojan szakmai igazgatót kérdeztük.

Hogyan értékeli a felkészülést?

Úgy zajlott a felkészülési periódusunk, hogy végig három magyar játékossal volt legalább a pályán nálunk – mondta Ivkovic. - Ez abból adódott, hogy két kiszemeltünk bekerült az Európa-bajnokságra utazó keretekbe. Ebből biztos vannak előnyeink és hátrányaink is. Az előnyök, hogy a magyar magunk rengeteg játékpercet kapott az edzőmeccseken. A hátrányokhoz sorolható, hogy Seppala és Tomasevic fáradtak, és fizikálisan sincsenek azon a szinten, ahol lenniük kéne. Én tudom pontosan, hogy milyen ez, hiszen a magyar válogatottal kétszer, Montenegróval egyszer voltam kontinensviadalon.

Mi a legfontosabb dolog, amin még dolgozniuk kell?

Bojan Tomasevic és Ivkovic Milán jelenleg még kisebb-nagyobb problémákkal küszködnek. Az ő rendbetételük fontos lesz, hogy a második, vagy harmadik fordulóra már teljes legyen a keretünk. Seppala erőnlétén is kell még dolgoznunk.

Mit gondol a közelgő bajnokságról, az ellenfelekről?

Papíron van négy csapat, amelyek kiemelkednek a mezőnyből: Szolnok, Paks, Alba és a Falco. Bármennyire is furcsán hangozhat, de a többiek számára az lehet a realitás, ha azt mondják, hogy maradjunk bent biztosan, de a nyolcba kerülés is lehetséges. Senki nem tudja most még megmondani szerintem, hogy mely két-három gárda közül kerül ki majd a kieső. Úgy vélem, hogy a 2025-26-os bajnokságban minden meccsen 50-50% az esély a sikerre - zárta gondolatait a szakmai igazgató.